5.fejezet
Düh
Tekintettel arra, hogy Bella is a kocsiban van bekapcsoltam a fűtést. Halványan, de hálásan rám mosolygott, amire én egy féloldalas mosollyal válaszoltam. Az út gyorsan telt el, bár szótlanul. Mikor leparkoltunk az iskola parkolójában ott alig voltak még kocsik. Közel tudtam parkolni a főépülethez, ott lesz Bella első órája. Ki szálltunk az autóból, az eső még jobban esett, mint eddig. Újra Bellára terítettem a kabátom.
- El fog ázni a pólód – mondta rosszallóan nézve, miután át nyújtottam neki a bőrdzsekit
- De én nem tudok megfázni – súgtam oda neki. Még egyszer rám nézett, de végül a fejére terítette a kabátot
Szó nélkül, kézen fogva sétáltunk a fő épületig. Mivel az első órán külön volt, elköszöntem tőle, és mentem a saját órámra. Idegesített, hogy Mike Newton gondolatain keresztül figyelhetem csak Bellát, de meg nyugtatott a tudat, hogy a további öt órán mind együtt lesz. Csak a történelmet nem tudtam el intézni, a további óráinkon mind együtt vagyunk Bellával. Ezen az órán Alice üt mellettem.
- Nos, Mr. Cullen? – hasított a fejembe a tanár hangja. Mikor betájoltam magam, hogy egyáltalán milyen órán is vagyok a tanárra néztem, és a gondolataiból kiolvasva magabiztosan válaszoltam
- A második világháború 1939-45-ig tartott. – mondtam. Mr. Thomson meg lepetten nézett rám, majd tovább sétált a padok közt. Alice mellettem kuncogni kezdett
- Láttad az arcát? Az a kifejezés –gondolta Alice. Csak mosolyogva bólintottam.
Az óra haladt tovább a maga ütemében, és még mindig Newton gondolatain keresztül figyeltem Bellát. Csak kifelé bámult az ablakon, elgondolkodva. Newton gondolatai miatt ideges voltam. Olyanokat gondolt róla…
- Uhm. Edwrad, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne le tépni Mike Newton fejét – figyelmeztetett Alice
- Oké, de a gondolatai… - mondtam. Éreztem, hogy az állatias düh át járja a testem, de tennem kellett ellene.
Befejeztem a Newton gondolataiban turkálást, és a tanárra figyeltem, aki a holokauszt eseményeit ecsetelte. Két perc múlva Alice meg szólalt
- Edward, nem látom mit fogtok csinálni délután. Eltűnt a jövőtök – mondta halkan
Az első ok, ami eszembe jutott, és amitől Alice nem láthatja a jövőnket az Jacob volt.
- Az a rühes dög. Meg fogom ölni – suttogtam. A hangom rekedt volt a bennem újra felerősödő dühtől. Az órára néztem. Fél perc volt a csengetésig.
- Annak nem nagyon örülne Bella – felelt Alice, de figyelmen kívül hagytam.
Tudtam, ha Bella találkozik Jacobbal csak még jobban fog szenvedni a hiányától, mint eddig. Végre meg szólalt az életmentő csengő. Ki rohantam a teremből, idegesített, hogy nem szabad olyan gyorsan futni, ahogyan tudok. Azzal lelepleztem volna magam. Így hát az emberi futás legnagyobb sebességével közlekedtem az iskola folyosóin. Bella akkor jött ki a teremből, mikor én oda értem. A következő órán biológia volt. Komor hangulatomat Bella csak akkor vette észre, mikor már helyet foglaltunk. A folyosón sétálva éreztem a bámuló tekinteteket a hátamon, ahogyan Bella táskáját is vittem. Ahogy Jessica mellett elhaladtunk az inkább utálkozó tekintettel nézett utánunk.
- Mi a baj? – kérdezte Bella, mikor be értünk a terembe. Nem válaszoltam, csak meg ráztam a fejem fintorogva.
- Alice látott valamit? – próbálkozott Bella újra
- Épp ez az. Nem látott semmit. Ma délután számíthatunk annak a kuty.. – kezdtem volna szidni, de észbe kaptam – Jacob látogatására – mondtam még mindig komoran
- Ne – Bella csak ennyit tudott ki nyögni, majd elhallgatott.
- Még szerencse hogy nem voltam vadászni. Utálom a kutyavért, de ebben az esetben képes vagyok kivételt tenni – ecseteltem dühösen, mire Bella felém fordította a tekintetét. Arckifejezésén fájdalom ült, szemei könnybe lábadtak
- Kérlek, Edward. Ne bántsd – suttogta. Hangja megtört és elhalt volt
- Nem ígérhetek semmit. Ha egy újjal is hozzád ér, én… - mikro bejött a biológia tanár, Mr. Warner elhallgattam – meg ölöm – fejeztem be halkabban
- Kérlek – Bella hangja már könyörgő volt
- Csak ne érjen hozzád
Az óra elkövetkezendő részében Bellát néztem, aki végig a tanárt figyelte. Nem tudtam volna meg mondani, hogy mi volt az anyag, de Bella figyelmét láthatóan lekötötte. Vagy csak el akarta terelni a figyelmét, nem tudtam biztosan.
A nap elkövetkezendő része gyorsan eltelt.
- Charlie ma meddig dolgozik? – kérdeztem már Belláék házának ajtajában
- Este jön csak – válaszolt. Neki sem volt jó kedve, miután meg tudta, hogy Jacob ma látogatást tervez
- Rendben. Haza viszem őket – utaltam a kocsiban ülő testvéreimre – és jövök. Ne engedj be senkit, amíg nem vagyok itt – mondtam, mindketten tudtuk kire gondolok. Bár nem hittem, hogy egy akkora erejű embert, mint Jacob meg állítana egy ajtó. De csak nem fog betörni.
- Szia Edward – mondta szem forgatva Bella, és ment volna be a házba. Meg ragadtam a derekánál fogva, és magamhoz húztam, hogy meg csókolhassam.
Meg vártam, még Bella bemegy a házba, csak utána hajtottam el. Az idő hihetetlenül lassan telt, annak ellenére, hogy a megengedett sebesség háromszorosával hajtottam. Mikor végre éveknek tűnő percek után a házhoz értünk csak beparkoltam a garázsban, köszöntem Carlislenak és Esmének, majd rohantam vissza Bellához. Az eső továbbra is esett, Alice szerint még vagy két napig így fog esni. Legalább nem süt a nap. – vigasztaltam magam – Legalább Bellával lehetek. A futás sokkal gyorsabban bizonyult mint az autóval közlekedés. Pár perc alatt – vagy csak kevesebb időnek tűnt – Bellához értem. Szokásomtól eltekintve, miszerint az ablakon megyek be most az ajtón kopogtattam. Hallottam ahogy Bellának felgyorsul a szíve. Fél perc múlva ajtót nyitott.
- Miért nem az ablakon jöttél? – kérdezte még mindig kalimpáló szívvel.
- Kíváncsi voltam, hogy mit reagálsz, ha azt hiszed, hogy Jacob az. – mondtam, és nem is volt hazugság. Az arcán félelemmel nyitott ajtót, és nem tudtam, hogy ennek örüljek – e.
- Bella, ülj le, még a végén elájulsz itt nekem – mondtam a nappali felé irányítva. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd a derekánál fogva kísértem Bellát a nappaliig. Az arca krétafehér volt, a bőrszíne az én bőrömmel vetekedett.
- Jól vagy? – kérdeztem aggódva
Nem válaszolt, de a fejét nemlegesen megrázta, majd hátra dőlt a kanapén. Két nagy dörömbölő kopogás hallatszott az ajtó felől. Bella ha lehet még jobban elfehéredett. Meg fogta a kezem, majd felült, és elindult az ajtó felé. Árnyékként követtem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése