˙Twilight Saga Fanfiction˙

1.fejezet

Újra kezdés

A Bellával közös rétünkön ültem, az eget bámulva. Elgondolkodtam rajta, hogy amit teszek, azt helyesen teszem? Helyes-e itt maradnom Bellával, hogy egyszer Ő is olyan legyen, mint én? Egy vérszomjas szörnyeteg akar lenni, csak miattam. Tudtam hogy most is vele kéne lennem,- nem az időt pazarolni, ameddig még emberként láthatom, és még ő maga is emberként létezhet - nem emészteni magam. Egy dologban biztos voltam: szeretem Bellát, nem akarom el veszíteni, és soha többé nem tudnám magára hagyni. Charlie tiltása ellenére minden éjjel Bellával "alszom". Őrzöm az álmát, és hihetetlen magasságokba repít, amikor öntudatlanul is a nevemet suttogja. Felnéztem az égre. A csillagok végtelenségig elterültek az égen, én pedig csak bámultam. Egy hulló csillag jelent meg a horizonton, sebesen suhant az égbolton. Olyan gyors volt, mint ahogyan Bella ideje, melyet még emberi létben tölt le jár. Egy pillanat műve volt az egész, majd nyom nélkül eltűnt. Próbálok menekülni a tény elől, de képtelen voltam Bella nélkül élni. Tudtam, hogy az át változtatása igazából mindenkinek könnyítene a helyzetén, de nem akartam el fogadni, hogy jobb lenne, ha az életem értelme is vámpír lenne. És két elég nyomós ok is volt Bella átváltoztatása mellett. Az egyik: a Volturi. Tudtam, hogy ha nem is most, de körülbelül harminc év múlva eszükbe fog jutni Bella, és ha akkor halandóként találják meg ölik. A második: ha a Volturi még sem ellenőrizné, és hagynám hogy Bella meg öregedjen, akkor egy idő után a teste el fáradna, és nem bírná tovább: meg halna az akit én a legjobban szeretek a földön, a csillagom le áldozna. Mindkét út végén ott volt Bella halála, amitől én is meg szűnnék létezni. És még is elleneztem az át változtatását, mert féltettem a lelkét, és mert az én világom, az ő ártatlan lényének túlságosan is ijesztő lenne. Én nem illek Bella világába, ő viszont engem akar, és én sem vagyok képes nélküle élni. Önző vagyok, mert magamnak akarom őt, és tudom: nem fogom tudni magam meg győzni róla, hogy nem jobb ha ember marad. El fogom rabolni a lelkét.
Felhúztam a térdem, és az arcomat a kezembe temettem. Mikor be csuktam a szemem magam előtt láttam az arcát. Sugárzott a boldogságtól. Gyönyörű volt, nem tudtam ennél szebbet elképzelni, nem tudtam másra gondolni.
Sóhajtva fel álltam, és elindultam vissza Bellához. Siettem, az éjszakai erdő csendes volt, csak pár riadt szarvas gyors lépteit hallottam. Érezték a veszélyt, bár én most nem voltam szomjas. Mégis veszélyt jelentettem minden egyes élőlényre, amelynek vér folyt az ereiben.

Pár perc múlva már Bella nyitott ablaka alatt álltam. Elrugaszkodtam, majd kis puffanással értem földet a hálószoba padlóján. A szemem a hintaszék, és a Bella mellett lévő üres hely közt cikázott.

- Szeretlek Edward – motyogta, és én gondolkodás nélkül feküdtem mellé.
Rá terítettem a takarót, és azon keresztül át öleltem. Mocorogni kezdett, majd arccal felém fordult. Először azt hittem fel ébredt, de a légzése egyenletes volt. Innen tudtam hogy alszik. Fejét a mellkasomra hajtotta, a takarót ki húzta maga alól, engem is betakarva vele. Még jobban hozzám bújt, és én egy pillanatra meg rezzentem a hirtelen perzselő érintésétől. Újra motyogni kezdett
- Edward, fázom. Bújj ide – Teljesen értelmetlen volt, amit mondott. Becsavartam Bellát a takaróval, és magamhoz öleltem.

A Nap el kezdett elő bújni a hegyek mögül, bevilágítva ezzel az ablakon. Engem nem értek a sugarai. Bella belém kapaszkodott, közelebb húzva magát hozzám. Nyitogatni kezdte a szemét.

- Jó reggelt – mosolyogtam
- Szia – mondta, kaptam egy puszit, majd elment el intézni az emberi teendőit.

Éreztem a fogkrém erős mentol illatát. Ne sok idő telt el, és ki is jött a fürdőből fel öltözve és meg fésülködve.

- Gyönyörű vagy – mondtam bele szippantva a levegőbe. Magamhoz vontam.

Ebben a pillanatban erősnek éreztem magam.

- Ezt én is mondhatnám - suttogta.
- Charlie? – jutott az eszébe hirtelen az apja.
- Már elment – válaszoltam.
Korgó gyomra jelezte a reggeli idejét.
- Gyere, menjünk reggelizni – mondtam fel kapva Bellát. Fél másodperc alatt a konyhában voltam.
- Te is reggelizel? – kérdezte meg lepettséget színlelve.
- Hát persze – mondtam, majd a nyakához hajoltam, meg csókolva azt.
- Edward, te nem… - nem tudta be fejezni a mondatot, mert a tenyeremet a szájára tapasztottam.
- Te nem érzed a vérem illatát? Nem csábít téged? Mert ha igen, én távolabb megyek – hadarta mi után levettem a szájáról a tenyerem.
Mi után elmondta meg fogta a csuklóm, visszaemelte a szájához, és meg puszilta a tenyerem.
- De érzem, és csábít de ellen állok. Most úgy érzem képes vagyok meg állni – mondtam, és Bella arcán halvány mosoly jelent meg.
- Van ma kedved iskolába menni? – kérdeztem, mire elhúzta a száját
- Nincs, utálom hogy Jess állandóan azzal a meg-öllek-ha-még-egyszer-mosolyogni-látlak tekintettel bámul. – fintorgott
- De muszáj – lemondó sóhaj hagyta el ajkait
- Semmit nem muszáj. Csak egy valamit – sejtelmeskedtem
- Igazán? És mi az? – kérdezte mosolyogva.
- Hogy velem legyél – mondtam önelégülten mosolyogva
- Nos, meg fontolom hogy tudom e teljesíteni a kérést – mondta mosolyogva
- Ez a legteljesíthetőbb kérés a világon. Boldogan vagyok veled – mondta őszintén mosolyogva
- Hazug. Nincs nálam boldogabb lény – mosolyogtam
- Csak egy kivételt tudok – mondta. A gyomra újra meg kordult.
- Ideje reggeliznünk – mondtam újra a nyakához hajolva.
Soha nem értem még a nyakához ennyire magabiztosan. Meg lepődtem magamon, hogy az éjjeli összeomlásom után ennyire biztos vagyok a dolgomban. Meg csókoltam a nyakát. Ajkaimmal éreztem a pulzusa gyorsulását.

- Félsz? – kérdeztem komolyan
- Nem. Bízom benned – mondta, és láttam az arcán, hogy igazat mond – Ez most elég szokatlan, soha nem csináltál még ilyet.
- Magabiztos vagyok. De most már tényleg reggelizz – parancsoltam rá
- Igen is főnök úr – mondta, majd a hűtő felé indult.
- Khm, nem gondoltad, hogy ha én itt vagyok magadnak fogsz reggelit csinálni? – álltam a hűtő elé
- Túlságosan is el kényeztetsz – imádni való mosoly játszott az ajkain, én pedig késztetést éreztem, hogy meg csókoljam.
- Azért annyira nem is – mondtam, majd ajkaihoz hajoltam. Meg fogtam az arcát két oldalt, és lágyan meg csókoltam. Nem tartott sokáig, de tökéletes volt.
- Szeretlek – bújt hozzám
- Én is téged. Mindennél jobban – szorítottam gyengéden magamhoz. Érezni akartam a teste közelségét.
- Mit kérsz reggelire? – kérdeztem ki nyitva a hűtőt. Mindenféle – számomra undorító – emberi étellel volt teli.
- Szendvicset. Csináld kedved szerint, nem nagyon van itthon olyan amit ne szeretnék.

Mi után a székből irányított pillanatok alatt legyártottam a reggelijét. Mikor meg ette jól lakottan dőlt a szék hátának.

- Ez nagyon finom volt – mondta mosolyogva, mi után le nyelte az utolsó falatot is. Az ölembe húztam, de nem szólaltam meg. Csak egymás szemébe néztünk.

Nem sok idő telt el, mire meg csörrent a telefonom. Meg nézetem a számot: Alice volt az. Szinte hallottam a szitkozódását. „Edward, vedd már fel, vedd már fel” A gondolatra elnevettem magam.

- Miért nem veszed fel? – kérdezte Bella.
- Mert te fontosabb vagy, és mert imádom Alicet idegesíteni. – nevettem
- Olyan gonosz vagy – ütötte meg a mellkasom, de inkább mondanám simogatásnak

Meg fogtam a csuklóját, gyengéden meg szorítva, majd felkaptam, és fel rohantam vele a szobájába. Le fektettem az ágyra, fölé tornyosulva. Ügyeltem rá, hogy ne jelentsen neki gondot a testsúlyom.

- Szóval gonosz vagyok? – kérdeztem. Bella bele ment a játékba
- Igen, az vagy – mondta komolyságot színlelve

Csikizni kezdtem a teste minden pontján. Nem sok idő volt, még ki tapasztaltam hol a legérzékenyebb.

- Edward, ne, csikis vagyok – sikoltozott nevetve. Végül abba hagytam, majd lefeküdtem mellé, és vele nevettem.
A pulzusa fel gyorsult, és kapkodta a levegőt, de boldogság sugárzott róla.
- Még mindig gonosz vagyok? – kérdeztem játékosan
- Nem, te vagy a világ legjószívűbb lénye – mosolygott
- Egyből jobb –mondtam én is mosolyogva. Csak akkor vettem észre, hogy nem szól a telefonom , mikor újra meg csörrent. Nem vettem fel, elhajítottam, és Bella ágya alatt végezte. Bella még mindig mosolygott.
- Gonosz – motyogta halkan
- Tessék? – kérdeztem
- Jószívű – mondta hangosabban, majd elnevette magát

Sugárzott róla a boldogság. Mióta vissza jöttem vissza hízott a normális súlyára, az arca már nem olyan beesett mint Volterrában volt. Először nem hitte el, hogy tényleg itt vagyok, és úgy érzem, most már kezdi vissza nyerni a bizalmát felém. Először minden reggel elámult azon, hogy ott vagyok mellette. Azóta sokat javult. Nem az egész nap volt a miénk, az egész világ a miénk volt.