10. fejezet
Elbódultság
Ránéztem az órára, ami már hajnali fél ötöt mutatott.
- Pihenj még egy kicsit. Fáradt leszel – néztem Bellára. Az arcán egy könnycsepp folyt lefelé, amit letöröltem
- Nem tudok aludni. Rémálmom lesz – mondta, de közben ásított
- Megígérem hogy nem lesz
- Rendben –mondta, majd mikor elkezdtem dúdolni az altatódalát elhelyezkedett az ölelésemben. Pár másodperc múlva már aludt is, de én tovább dúdoltam
„Azt álmodta, amit én is”. És tényleg, tényleg azt álmodta, amire én gondoltam. Olyanfajta kötődés alakult ki köztünk, ami elválaszthatatlan. A sorsunk megpecsételődött, mi egymásnak lettünk teremtve. És nem mintha akartam volna, vagy ha akartam volna lett volna erőm hozzá, de nem tehettem ez ellen semmit. Ha végig gondoltam a mostani életem, minden Bellához kötött. Nem tudtam már többet ellenállni, nem tudtam többé harcolni az érzéseimmel. Nyert a szerelem, be kellett látnom, hogy gyenge vagyok az ilyen fajta harcokban, hogy nem tudok győzedelmeskedni a Bella iránt táplált érzéseimmel. Ránéztem szerelmem angyal arcára, aki békésen mosolygott. Szólásra nyitotta a száját
- Edward, soha többé ne engedje el – motyogta. A hangja most is megigézett
- Ígérem – tudtam, hogy nem hallja, de nem bírtam ki, hogy ha még így álmában is, de biztosítsam arról, hogy soha többé nem hagyom el
Még egy óráig bámultam az arcát, párszor megcirógattam a haját, és belélegeztem bódító illatát. Nem éreztem őrült vágyat, hogy kiszívjam a vérét. Persze a torkom égett, de sokkal kevésbé. Mióta az Olaszországból hazafelé tartó úton, a repülőn az ölemben pihent nem érzem azt az őrjítő vágyat. Ha éreztem volna sem foglalkoztam volna a vérszomjammal, jobban érdekelt, hogy Bellát a karjaimban tudhatom. Csak ez számított. Bella ébredezni kezdett, én pedig szokás szerint rajta felejtettem a szemem. Mielőtt megszólalhatott volna megcsókoltam. Gondolkodás nélkül csókolt vissza, majd elszakadtunk egymástól
- Iskola – sóhajtotta
- Sajnos. De sokat kell még tanulnod – mondtam nagy vigyorral a számon
- A mindent tudóknak könnyű – mondta mosolyogva
Körülnéztem magam körül, színlelve, hogy keresem a „mindent tudót”. Bella felnevetett, majd ujjával felém bökött
- Öt perc – mondta, majd bement a fürdőbe. Három perc volt az egész.
Kék selyem blúz, és farmer volt rajta. A frufruját eltűzte – ez eddig nem volt szokása -, így látszott az egész arca. Angyal – ez a szó jutott először eszembe
- Gyönyörű vagy, angyalom – mondtam elámulva. Nem mintha eddig nem lett volna földöntúlian szép
- Köszönöm – pirult el, majd a földe kezdte kémlelni
- Megyek a kocsiért – mondtam még mindig elbűvölt hangon
- Rendben
Egy csókkal búcsúztam, majd elindultam a házunkhoz. Ma melegebb volt, mint a megszokott hőmérséklet, de a nap nem sütött. Hál’ istennek. Viszont Alice napsütést jósolt az egész hétvégére, amíg vadászunk. Arra a gondolatra, hogy a hétvégén nem látom Bellát felsóhajtottam. Nélkülöznöm kell őt a hétvégére, és ettől Bellának sem volt a legjobb kedve. Viszont biztosítanom kellett, hogy nem megy le ahhoz a kutyához… Bármikor túl ideges lehet, és megsebezheti Bellát. Egyből Alice jutott eszembe. Ha hazaértem megbeszélem vele, hogy „rabolja el” Bellát a hétvégére. Nem sok idő volt, amíg haza értem
- Alice – kiabáltam belépve az ajtón
- Tessék? – fél másodperc alatt előttem termett
- Megtennél valamit?
- Hát persze
- Le kéne foglalni a hétvégén Bellát. Te, Jasper és Esme itthon lesznek, ugye?
- Igen, akkor elkérem Charlietól, és elviszem vásárolni – mondta csillogó szemekkel
- Alice, egy valami nagyon fontos. Ne engedd, hogy a La Pushba menjen – kértem
- Nem engedem – mosolygott
- Köszönöm Alice, jövök egyel – mondtam, majd felrohantam a szobámba.
Át öltöztem, majd rohantam az autóért. Ma a többiek saját autókkal mentek, én pedig csak Bellával.
Péntek volt, ami azt jelentette, hogy nem volt olyan óránk, amin külön voltunk. Az első óránk történetesen testnevelés volt, amit mindketten utáltunk. Bella az egyensúlyproblémáimból adódóan, én pedig mert nem tudtam használni a teljes erőmet
- Edward – kiáltott utánam Alice, már épp indultam volna
- Vigyázz Bellára, láttam, hogy Mike Newton eltalálja kosárlabdával –
- Kösz Alice – mondtam majd elhajtottam
A házhoz érve láttam, ahogy Bella a kulcsával ügyetlenkedik. Hangtalanul kiszálltam a kocsiból, és mögé lopakodtam
- Segíthetek? – kérdeztem, mire Bella kissé megugrott. A szívverése sokkal szaporább lett
- Megijesztettél – korholt
- Bocsánat – mondtam lehorgasztott fejjel, így pont láttam Bella arcát
- Igen, légy szíves – mondta
- Mi? – kérdeztem értetlenül
- Segíts – mondta felsőbbrendűen mosolyogva
Ki kaptam Bella kezéből a kulcsot, és gyors mozdulattal bezártam az ajtót. A kulcsot oda raktam, ahova Bella is szokta, az eresz alá. Mikor beszállt az autóba levette a vékony kabátot, ezzel felkavarva a levegőt. Az illata, mint mindig, most is elbódító volt. A selyem ing feszült a vonásaira. Ezzel az volt a legnagyobb baj, hogy elég keveset takart. Mélyet szippantottam a levegőből, majd bekapcsoltam a fűtést.
Elindultunk az iskola felé, és én egész úton csak Bellát bámultam. Hirtelen nagy csattanást hallottam, majd láttam, hogy a kocsi eleje behorpadt, Bella pedig eszméletlen. Kétségbe esve hívtam Carislet.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése