˙Twilight Saga Fanfiction˙

7.fejezet

(Bella szemszög)

Nessie házas. A lányom, aki röpke hét év alatt nőtt fel tegnap meg kötötte az esküt, miszerint élete végéig ki tart Jacob mellett, jóban, és rosszban egyaránt. Az esküvő gyönyörű volt, Alice kiváló munkát végzett. Igazából inkább felülmúlta önmagát, bár nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges. A fogadás is nagyon jól sikerült, Edward sokkal oldottabb hangulatú volt, mint amire számítottam. Renesmee gyönyörű volt. Apjától örökölt vörös haja bonyolult kontyba volt rendezve, és csak pár tincs lógott le. Tökéletes volt, az Ő ruháját is Alice tervezte. Jacob nagy termetére is külön kellett öltönyt és zakót varratni. Az egyetlen fekete folt volt, hogy Billy, Jake apja nem lehetett itt. Mindenkinek felhőtlen volt a hangulata, és éjjelig táncoltunk. Edward nagyon barátságos volt mindenkivel, bele értve Jacobot is. Meg lepődtem ezen, de egyáltalán nem bántam a dolgot. Jó látni hogy nem ellenségeskednek.
- Szeretlek – simultam Edwardhoz. A saját házunkban feküdtünk az ágyon
- Én is téged – mosolygott kedvesen, szeretettel. A szemei csillogtak a boldogságtól.
- Nagyon meg lepődtem tegnap. Nem szoktál ennyire ki jönni Jakkel – néztem rá
- Min is? – kérdezte, majd a hajamba puszilt
- Soha nem beszéltél még így Jacobbal, nagyon barátságos voltál vele. Ennek nagyon örülök – mosolyogtam rá hálásan
- Nem volt nehéz. Gondolkodtam ezen, és rá jöttem hogy Jake jó gyerek, és semmi értelme ha utáljuk egymást, csak mert fajunk szerinti ellenségek vagyunk. Egyikünk sem tehet a létéről, nincs értelme ezért utálnunk egymást – mondta, és le döbbentem
- Ezt eddig nem ebből a szemszögből láttad. Úgy értem, ott van Renesmee. Nem szeretted a tudatot, hogy Jacobbal van. – ámuldoztam
- De rájöttem, hogy nem veszélyes rá. Meg tudja védeni, ha szükség van rá, és Ő neki a legfontosabb a világon. Jacobnak Nessie és a biztonsága mellett minden háttérbe szorul. Ez jó, örülök neki. És a lányunk sem tudna Jacob nélkül élni – magyarázta
- Ennek nagyon örülök. Nagyon jó, hogy jóban vagytok, nem tudtam volna még sokáig nézni azt az ellenségeskedést, ez igazán nagy megkönnyebbülés számomra – mosolyogtam újra. Tényleg hálás voltam, rossz volt nézni, ahogy a szerelmem, és a legjobb barátom bántják egymást.
- Csak bele gondoltam, és persze a te érdekeidet is nézem. - suttogta szerelmesen, majd meg csókolt.
A keze az arcomat simogatta, az én kezeim pedig a háta összes pontját fedezték fel. El árasztott csókjaival a testem összes pontján. Végig simított a gerincemen, én pedig most az arcát érintve csókoltam. Itt csörrent meg a telefonom. Edwartól hallottam egy lemondó sóhajt, majd el indultam a csörgés irányába. Fél másodperce telt megtalálni, és fel venni a telefont.
- Haló – szóltam bele
- Jó napot – hallottam egy ismeretlen, hivatalos hangot – Bella Cullennel beszélek?
- Igen, miben segíthetek?
- Harry Mccartni vagyok a forksi kórházból. Az ön édesapja Charlie Swan? – kérdezte a hang
- Igen, valami baja van? – kezdett el uralkodni rajtam a pánik, hisz apám tegnap még az esküvőn teljesen jól volt.
- Hölgyem, nyugodjon meg – éreztem ahogy Edward nyugtatóan simogatja a hátam – az édesapja ma reggel autóbalesetet szenvedett. Jelenleg az intenzív osztályon ápolják, komában van. – a férfi hangjában nem hallottam semmilyen érzelmet, bár ez most nem foglaloókoztatott.
- Köszönöm a tájékoztatást, lehet látogatni? – kérdeztem
- Igen, de csak hozzátartozóknak
- Rendben, viszhall – mondtam, és mi után le tettem a telefont már a ruháimért nyúltam. Fél perc múlva már az ajtót zártam be, majd rohantunk a kocsihoz.
Az út a kórházba elég hosszúnak hatott, annak ellenére hogy Edward tövig nyomta a gázpedált. Most az egyszer nem zavart hogy az autó sebessége jóval meg haladta a megszabott maximum sebességet. Az óra szerint csak tíz percbe telt a kórházhoz érni, nekem viszont inkább tűnt tíz órának. Az úton nem beszéltünk, én csak magam elé bámultam, és nem tudtam el fogadni a tényt, hogy apám balesetet szenvedett. Mikor Edward le parkolt egyből ki pattantam a kocsiból. Idegesített, hogy nem használhatom a vámpír létem által rám ruházott sebességemet. Annyira siettem, ahogyan nem tűnt fel az embereknek a mozgásom sebessége. A recepciónál el felejtettem meg állni, a recepciós nő utánam szólt.
- El nézést, oda nem mehetnek be –utalt az intenzív osztályra
- Az imént hívtak fel, hogy az apám autóbalesetet szenvedett, egy bizonyos Harry Mccartnival beszéltem.
- Szabad a nevét? – kérdezte ellenségesen a nő
- Nyugodj meg Bella – fogta meg a vállam Carlisle hátulról, nem is vettem észre hogy idő közben Ő is megjelent
- Á, Doktor Carlisle, segíthetek? – kérdezte a nő csöpögős hangon Carlislera nézve
- Engedje be őket, Carla – rendelkezett Carlisle szigorú hangon
- Te is jössz? – kérdeztem fogadott apámra nézve
- Igen, még van egy kis elintézni valóm, de öt percen belül ott leszek – mondta, majd távozott. Nem néztem a recepciósra többet, siettem apámhoz.
- Apa – suttogtam meg fogva az eszméletlen Charlie kezét. Nem reagált, de ezt is vártam.
- Bella – fogta meg a vállam újra Carlisle. Most sem vettem észre ahogy be jött.
- Carlisle, mi baja van? – kérdeztem
- Autóbalesetet szenvedett. A vérvételből meg állapítottam, hogy a vércukor szintje nagyon alacsony volt. Valószínűleg el vesztette az eszméletét, és mivel nem tudta irányítani az autót egy fának hajtott. Belső sérülése nincs, de az egyik bordája el tört.
- És mikor fog fel ébredni? – kérdeztem rémült hangon. Edward oda jött hozzám, és meg ölelt
- Minden rendben lesz – suttogta
- Amint vissza tudjuk állítani a vércukor szintjét fel fog ébredni. Nem sokára, folyamatosan adagoljuk neki szénhidrátot. De megvan rá az esély, hogy diabéteszes. Ez cukorbetegség, valószínűleg időskori. – magyarázta Carlisle
- Köszönöm – öleltem meg fogadott apámat
- Ez a munkám – szabadkozott Carlisle, de azért Ő is meg ölelt engem
Nem sokkal ez után Nessie jött be az osztályra, Jacobbal az oldalán
- Anya, mi történt? Hogy van nagypapa? – kiskora óta így hívta Charliet. A hangja rémült volt.
- Kicsim, nyugodj meg. Nagyapád jól van, csak le esett a vércukor szintje. Neki ment egy fának az autójával, és el tört egy bordája.
- Mikor ébred fel?
- Nem tudom, amint a vércukor szintje megfelelő lesz – mondtam
Renesmee meg fogta nagyapja kezét. A szemeiben végtelen aggodalmat láttam, bár Ő is tudta, hogy Charlie nem sokára fel fog ébredni.
- Rendben lesz, ne aggódj – simított végig Jacob Nessie hátán
Nessie nem vette le a szemét Charlieról, és nekem sem volt szándékomban itt hagyni apát. Teljesen mindegy meddig kell itt lennem, nem fogok el menni, amíg nem látok Charlien javulást.