˙Twilight Saga Fanfiction˙

2. fejezet

Aranybarna szem, szoborszerű test, gyönyörű, bronzvörös haj. Még ennyi év után is el ámulok ezeken a tulajdonságokon, melyeknek tulajdonosa az életemet jelenti. Az életemet, melyet ugyan ez a személy változtatott meg. És valamilyen felfoghatatlan oknál fogva velem van, el vett feleségül, és velem is lesz. Örökké. A gondolatmenetemet is Ő szakította meg.
- Edward – mondtam ki kedvesem nevét, és fény sebességgel rohantam az ajtóhoz, és meg csókoltam. Vissza csókolt, édesen, imádni valóan.
- Khm – hívta fel magára a figyelmet az Edward mögött lépkedő legjobb barátom.
- Szia Jake – mondtam zavartan. Ha ember lettem volna, az arcomon piros foltok jelentek volna meg. Nem vettem észre hogy Ő is itt van, és nem volt szokásunk meg osztani mással a személyesebb pillanatainkat.
- Jacob kérni szeretne tőlünk valamit – Edwad hangja komor volt, először szólalt meg mióta vissza ért a Cullen házból.
- Mi a baj? – kérdeztem rá nézve, majd Jacobra
- Mindjárt meg tudod – Edward hangja még mindig komor volt, de át karolt, és újra meg csókolt
- Akkor menjünk beljebb – mondtam, és óvatosan meg löktem Jacobot a nappali felé. Mi után kényelembe helyezte magát a fotelban, és pedig le ültem Edward mellé a kanapéra nem bírtam tovább.
- Szóval, mit szeretnél kérni, Jake? – próbáltam nem azt a hangulatot teremteni, mintha a lányom barátjával beszélnék, hanem mint a barátommal. A legjobb barátommal. A szemébe néztem, és egy kis félelem csillogott benne. Ezt nem értettem.
- Én arra gondoltam, szóval, hogy, úgy is együtt vagyunk, és leszünk Nessievel, és – itt le hajtotta a fejét – először tőletek szerettem volna kérni a kezét – mondta. Ideges volt, a kezeit tördelte, és izzadság cseppek a homlokán gyöngyöztek
Egy kicsi meg döbbentem. Persze, tudtam hogy el fog jönni ez is, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Azt is tudtam, hogy nem mondhattunk nemet, ez lehetetlen volt. Az első ok, amiért nem utasíthatjuk vissza, az az, hogy ezzel a lányunk boldogságát gátolnánk. A második, hogy nekem Jacob nagyon sokat jelent, és nagyon sokkal tartozom neki. Talán az életemet köszönhetem neki, ha nem tartja bennem a lelket, akkor most lehet, hogy nem lennék itt. Akkor Ő volt nekem a Nap, melynek fénye fel melegített, ha fáztam. Neki most Renesmee jelenti ugyanezt, és nem foszthatom meg Őt a Napjától, mikor Ő oly sokáig meg ajándékozott saját sugaraival. Nem tehetem ezt vele, hisz Ő a legjobb barátom.
- Jake, adnál egy pár percet nekünk kettesben? – kérdeztem. Tudtam, hogy most, ha sor kerül rá, muszáj el mondanom Edwardnak, hogy mekkora mértékben befolyásolta Jacob az állapotomat, ami azzal jár, hogy meg kell tudnia, mennyire voltam rosszul. A második lehetőség – ebben reménykedtem – hogy arról fogunk beszélni, hogy Nessie boldogágát gátolnánk csak azzal, ha most nemet mondunk.
- Persze – válaszolt Jake, és fél másodperc múlva el tűnt az ajtóban.
Amint az ajtó be csukódott Edwardhoz felé fordultam.
- Nekem sem könnyű – mondtam – de nem mondhatunk nemet
- Nem akarom el veszteni Nessiet – suttogta Edward
- Ettől nem veszíted el, de sokkal tartozom Jakenek, nem tehetem ezt vele. És szerintem inkább próbáljunk örülni a boldogságuknak. Mert boldogok, Edward, látom Nessie szemében. Szeretik egymást, és azt jelentik egymásnak, mint amit te nekem, és amit én neked. – próbáltam kicsit jobb kedvre bírni
- Nem tartozol semmivel neki – a hangja halk volt
- De igen. Edward, te nem tudod mennyivel – a mondat végét már alig lehetett hallani
Rá néztem Edwardra, és az arca torz volt a fájdalomtól. Fájtak neki a szavaim.
- Edward, ne haragudj, én nem akartalak meg bántani, ne haragudj rám – végre rám nézett
- Nem a te hibád – suttogta, és az arcát a tenyerébe temette
Az álla alá nyúltam, és a fejét magam felé fordítottam, kényszerítve ezzel, hogy rám nézzen.
- Nem a te hibád, ne hibáztad magad – mondtam a szemébe nézve. Fájt látnom, hogy szenved
- Szeretlek – suttogta, és tartotta a szemkontaktust
- Én is téged. Örökké – válaszoltam, majd meg öleltem
- Gyenge vagyok – szólalt meg megtörten hosszú csend után
- Ez az én nagy szerencsém – mondtam mosolyogva, és végre Ő is mosolygott
- És az enyém is – válaszolt mosolyogva
- Szólhatok Jacobnak? – kérdezte, amin meg lepődtem. Nem láttam rajta ellenszemvet
- Persze – arcomon újra halvány mosoly látszott
Edward még egyszer vissza mosolygott, és el tűnt az ajtóban. Biztosan tudta, hogy hol keresse, révén hogy gondolatolvasó. Egy perc múlva vissza jöttek mind a ketten. Jacob vissza ült a fotelbe, Edward pedig vissza mellém a kanapéra.
- Szóval – kezdtem bele – meg beszéltük ezt Edwarddal, és nem látunk akadályt. De Jake, meg kell ígérned valamit. Illetve két dolgot. – Jacob arcára folymatosan ült ki a mosoly
- Mond, Bella – most már majdnem fülig érő mosoly látszott az arcán
- Az első, hogy mindig vigyázol Nessiere, és soha senkinek nem engeded hogy bántsák. – Jake bólogatott – A második, hogy nem tekintesz rám úgy, mint az anyósodra – mosolyogtam
- Ez mind teljesíthető. Köszönöm – és láttam az arcán, hogy komolyan mondta, hogy köszöni
- Még egy kérdés. Mikor akarod meg kérni Nessie kezét? – kíváncsiskodtam
- Hát, még nem tudom. Segítenétek ki választani a gyűrűt? – az arca kérlelő volt, Ő nem értett az ilyen dolgokhoz
- Persze Jake. Holnap? – kérdeztem – jöhetne Alice is, Ő a szakértő ebben a témában
- Igen, az jó lenne. Szólni fogok Alicenak – még mindig mosolygott
- Biztosan nagyon izgatott lesz, az is lehet hogy már el kezdte tervezni az esküvőt – mind hárman nevettünk
- Na de én megyek, Nessie már biztosan hiányol. Sziasztok – köszönt, majd ki sietett az ajtón
Nem beszéltünk Edwarddal, csak el mélyültünk egymás szemében. Végig pörgettem az agyamban minden egyes Vele töltött pillanatot. El toltam magamtól a pajzsom, és Edward is nézte velem az emlékeimet. Életem legfontosabb eseményi hozzá kötődik. Együtt tanultunk meg szeretni, együtt tanultunk meg élni, és együtt találtuk meg az életben a boldogságot. Jó volt látni hogy Edward is meg találta, abban az életben, melyben száz évig magánytól szenvedett. Meg találta abban az életben a boldogságot, amit nem magának választott.