˙Twilight Saga Fanfiction˙

6.fejezet


Ma van Renesmee és Jacob esküvőjének napja. Nessie ideges, pont, mint Bella volt a mi első esüvőnkön. Az idő repül. Az én nemrég még újszülött, baba hangú, édesen kacagó kislányom ma férjhez megy, és boldog azzal, akit szeret. Kezdek meg barátkozni Jacobbal, és azzal a tudattal, hogy Ő a családunk része, és a lányommal együtt találták meg azt, amit mi ketten Bellával. Boldogságot, és szerelmet. Más okokat nézve, hálásnak is kell lennem neki, amiért akkor, mikor önhibámból, és hülyeségemből nem voltam Bella mellett, Ő segített neki. Csak Bella pár nem sokat mondó szavaiból, és Jacob gondolatából tudom, hogy milyen állapotban volt Ő akkor. Mi után vissza jöttem – meg mentettek Aliceszel – is sok időbe telt még vissza hízta a fél év alatt le adott kilókat, és el hitte, hogy tényleg mellette vagyok, és soha nem megyek el. És mindaddig, még én nem voltam mellette, - alábecsülve akkor gyengének hitt, emberi érzelmeit – Jake segített neki túl élni. Akkor nem gondoltam volna, hogy képes lenne öngyilkos lenni, mert én el hagytam. Addig azt hittem, hogy az emberek nem képesek annyira kötődni egyes személyekhez, nem tudnak úgy szeretni, mint mi, vámpírok. Bár amíg nem ismertem Bellát fogalmam sem volt róla, hogy milyen ha úgy szeretsz valakit, és viszont szeretnek. Soha nem értettem hogy hogyan is kötődhet annyira Alice és Jasper. Az Ő kapcsolatuk volt akkor a legmélyebb. Emmett és Rosalie kapcsolata pedig a legfelszínesebb, bár őket sem értettem, de mégis csak felfoghatóbb volt.
- Edward, menj öltözz át, mire vársz? –lökdösött Alice a szobám felé
- Oké, megyek már – nevettem a kis pukkancson, ahogy idegesen szervezkedik
Be mentem a szobába, ahol Bella kétkedő tekintettel szemlélte magát a tükörben. A térdéig érő, tengerkék ruha volt rajta.
- Gyönyörű vagy – tettem a kezemet a derkára
- Te még nem öltöztél át? – kérdezte
- Te is kezded? Alice is ugyan ezt csinálja – itt tette a mutató ujját az ajkaimra
- Te mindenhogy tökéletes vagy, ha kócosan jönnél, akkor is te lennél ott az első helyezett a világ legszexibb embere kategóriában – mosolyogott rám boldogan, és jókedvűen.
- Te előttem végeznél – suttogtam végig nézve Bellán. Újra el öntött a vágy, de pórázon kellett tartanom magam. Kontyba rendezett hajából egy tincs lógott az arcába, amit gyengéden a füle mögé fésültem.
- Tökéletes – csókoltam meg. A számban mozgó nyelve egyre csak arra ösztönzött, hogy engedjek az emberi vágyaimnak, de tudtam hogy most észnél kell lennem. A haja újra rendezése, és egy új ruha varrása sok időt venne igénybe, ezért inkább tartottam magam az eredeti tervhez.
Vággyal teli szemei újra csábítani kezdtek, a pillantása eléggé könyörgő volt ahhoz, hogy le téphettem volna róla a ruháit. Már épp a vékony kis textil darabra tekintettem, hogy honnan lehetne úgy meg szabadítani Bellát a ruháitól, hogy ne kelljen vele sokat vacakolni. A vállára emeltem a kezem, meg markolva a ruháját, közben Bella csak mosolygott rám. Itt lépett be Alice.
- Edward, az isten szerelmére, öltözz már! – mondta, majd mikor meg látta, hogy mire készülünk a hangja három oktávval magasabban csengett
- Ti meg mit? – akadt el a hangja – soha többet nem küldelek titeket egy szobába ilyen készülődésekkor, el lesztek egymástól zárva – kiabálta, és é n már alig bírtam el fojtani a torkomból fel törő nevetést. Bellára néztem, és Ő is a kacagás elfojtásával küszködött.
Alice nagy hanggal be csukta maga mögött az ajtót, ki ment, mivel látta hogy nem figyelünk rá. Együtt tört ki belőlünk a nevetés. Lépteket hallottam, felfelé a lépcsőn. Nem sokára rá kopogást hallottam az ajtón. Már a jelzés előtt tudtam, hogy a kedvenc húgom az, a léptei felismerhetőek voltak.
- Edward, öltözz kérlek – motyogta, majd el indult vissza a nappaliba.
- Most már tényleg öltözz át – mosolygott Bella
- Rendben – a hangom lemondó volt
Be mentem a gardróbunkba, és ki választottam az alkalomhoz illő ruhát. Egy fekete öltöny, zakóval,világosbarna nyakkendővel – ez volt Bella kedvenc színe rajtam – és alkalmi cipővel. Pár másodperc alatt át vettem a ruháimat.
- Meg felelek így? – igazítottam meg a nyakkendőmet a tükörbe nézve, Bella még mindig a ruháját babrálta.
- Te mindenhogy meg felelsz – gombolta be nevetve az ingem alsó gombját
- Köszönöm – mondtam, mire hozzám simult.
- Menjünk le, ez a nap az Övék – suttogta, és én nem ellenkeztem
Le mentünk a nappaliba, és a kifelé vezető szőnyegen végig sétálva a ház előtti rétre értünk. Jacob már ott állt fekete öltönyben. Már magasabb volt nálam, és a karja átmérője Emmettével holtversenyben volt. Végig nézve rajta az első gondolatom az volt, hogy meg tudja védeni Renesmeet, és – eddig magamnak sem vallottam be – amikor rá tekint, az jut eszembe, hogy nem veszélyes rá. Eddig mindig azokat az indokokat keresem, melyekre hivatkozva el küldhetném innen Jacobot. Meglepetésemre most nem találtam semmi ilyen okot, és nem bántam. Jó érzés tölt el, ha rá nézek a lányomra, aki Jacobbal, és csak Jacobbal boldog. El fogadtam, hogy Ők így boldogok, és tudom hogy úgy, mint Bella és én, nem lehetnek egymás nélkül azok. Mi után köszöntöttük a jelenlévő vendégeket helyet foglaltunk az első sorban.
- Edward, játszanál a zongorán? Rose nem akar – nézett rám könyörgően Alice
- Nem baj? – kérdeztem Bellára nézve
- Dehogy, ez a lányunk esküvője - mosolygott
- Rendben – mondtam Alicenek és Bellának egyszerre. Még szerelmem ajkára leheltem egy csókot, majd a zongorához ültem, és játszani kezdtem a nászindulót.
Emmet mosolyogva állt Jacob mögött, ő volt a házasságkötő. Nem sokkal ez után Nessie meg jelent az ajtóban, lassan, és kecses léptekkel sétált végig a szőnyegen. El ragadtak az érzelmek, és az önelégültség. Az én lányom. Büszke voltam Bellára is, a mi közös gyermekünk már igazi nővé érett. Renesemee szemében meghatottság, boldogság, és szerelem csillogott. Oda ért Jacob elé, majd egymással szembe álltak. A zongoraszó, melyet az ujjaimmal csalogattam elő az elefántcsont billentyűkből lassan halkult, majd abba maradt. Észrevétlenül vissza lépkedtem Bellához, aki meghatódott pillantásokkal, lassan járatta a tekintetét Jake és Renesmee közt. A vállára helyeztem a kezem, és a szemembe nézett, majd az állával az éppen összeházasodó gyermekünk, és a legjobb barátja felé intett. Én is őket néztem, megható látvány volt így látni Nessiet, és Jacobot. Mindeddiginél pozítívabb érzelmeim voltak fajom szerinti ősellenségem iránt. Lassan, és fokozatosan kezdett – Jacob irányából is – fel oldódni a köztünk lévő feszültség. Most esélyt láttam arra, hogy barátok legyünk, viszálykodás, és harcok nélkül. A mai nap nagy lépést láttam ennek érdekében, tökéletes alkalom volt erre.
- Renesmee Carlie Cullen – szólalt meg Emmett mély, dörmögő hangján – akarod- e az itt jelenlévő Jacob Blacket férjedül? Kitartassz – e mellette jóban, rosszban, még a halál el nem választ?
- Igen – szólalt meg Nessie, és a hangja is tükrözte érzelmeit
- Jacob Black – forsult Em most Jake felé – akarod- e az itt jeléenlévő Renesmee Carlie Cullent feleségedül? Kitartassz – e mellette jóban, rosszban, még a halál el nem választ?
- Igen – suttogta Jacob Nessiere nézve. Az Ő hangjában is meghatottságot hallottam
- Csókoljátok meg egymást – mondta Emmett mosolyogva.
Jacob lassan hajolt közelebb Nessiehez, majd meg csókolták egymást. A lányom arcán egy könnycsepp csordult le. Így lépett be Ő is a házas életbe. A boldogságtól könnyezve, és felhőtlenül Jacob karjaiban.