˙Twilight Saga Fanfiction˙

3.fejezet

Alice szárnyal, hogy szervezkedhet. Pont olyan lelkesedéssel vetette bele magát Jake és Nessie eljegyzésébe, - és fogadni merek rá hogy már az esküvőre is kidolgozott tervei vannak – mint a mi esküvőnknél annak idején Edwarddal. Állandóan rohangál, de Jasper már megszokta, és alkalmazkodik ehhez a lassan már életstílusnak mondható dologhoz. Mi után Jacobbal beszéltünk, és át mentünk a Cullen házba, Alice sejtelmesen Nessiere mosolygott, és a lányom nem értette mi folyik körülötte.
- Bella, gyere – ragadott karon, ki emelve az emlékeimből, és felfelé kezdett vonszolni a lépcsőn. Út közben el kapta Jacobot is, és mindkettőnket a szobájába vonszolt.
- Jake, ugye ma akarod? – mind ketten tudtuk mire utal a kérdéssel a kedvenc testvérem.
- Igen, úgy beszéltük meg. Ugye? – Jake össze volt zavarodva. Izgult egy kicsit.
- Oké, menjünk gyűrűt venni – táncolt Alice az ajtóhoz
- Indulhatunk? – indultam én is kifelé
- Várjatok, de én…szóval nincs pénzem, és nem akarok valami ósdi ékszert Nessienek, sokkal jobbat érdemel – mosolyognom kellett a mondat hallatán.
- Jake, a családunk tagja vagy, már így is. Ami a miénk az a tied is – nyújtottam felé a bankkártyámat.
- Köszönöm Bells – hálásan mosolygott, majd meg ölelt. Vissza mosolyogtam, és el indultunk le a lépcsőn.
Mikor le értünk még gyorsan be futottam a nappaliba, és intettem Edwardnak, hogy jöjjön. Tudta, hogy hova készülünk, gondolom Alice gondolataiból. Nessie értetlenül nézett utánunk. Az ajtón kilépve még vissza szóltam, hogy „mindjárt jövünk”. Alice mindenképpen a Porscejéval akart menni, de mi Edwarddal maradtunk a Volvónál. Így hát Jake Alicszel ment. Jó volt, hogy nem viszálykodtak csak azért mert az egyik vámpír, a másik pedig vérfarkas. Teljes volt a béke. Végül is csak Rosezal szitkozódtak állandóan, miszerint Jacob egy büdös dög, Rosalie pedig egy vérszopó.
- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte Edward fél úton Port Angelesbe
- Csak azon, hogy Jacob már csak Rosezal vitázik folyamatosan. A többiek elfogadták. Örülök ennek, jó látni hogy boldog. – mosolyogtam
- Igen, ami azt illeti, Jacob jó gyerek. – válaszolt Edward a szemembe nézve. A szeme már közeledett a feketéhez, talán csak három-négy árnyalattal volt világosabb. Így is gyönyörű volt.
Nem bírtam ki, közelebb hajoltam hozzá, és meg csókoltam. Vissza csókolt, de vissza kellett tartanom a vágyaimat, most Nessienek kell gyűrűt vennünk. Edward még mindig csókolt, úgy nézett ki, hogy nem tud le állni, és már én is kezdtem volna érvelni magamnak, hogy miért halaszthatjuk egy órával a gyűrűvásárlást, mikor a csókunk meg szakadt.
- Renesmee – suttogta Edward, és jobban rá lépett a gázra
- Igazad van – mosolyogtam
Aliceék értek oda hamarabb, a Porsche elég feltűnő volt a sok másik „hétköznapi” autó mellett.
- Na végre – szólalt meg Alice ahogy oda értünk hozzájuk
El indult befelé a boltba.
- Jó napot kívánok! Miben segíthetek? – pattant fel a fiatal nő a székéből amint látta hogy mi megyünk be. Feltűnőek voltunk, a ruháink márkásak, és vámpír létünkre szebbek vagyunk mint az átlag. Jacob pedig feltűnően izmos, és Ő is márkás ruhákat hordott, mert Alice állandó vásárlási láza rá is ki hatott, bár soha nem élt nagyvilági életet, de Jake elfogadta az ajánlatot, miszerint ha a Cullen családhoz tartozik, úgy is öltözik, mint mi.
- Jó napot! – köszönt Alice. Az eladó nő, akinek a névtáblájára Tracy volt írva, kapkodta a fejét Edward és Jake közt. Nagy volt az eltérés Edward krétafehér és Jacob rozsdabarna bőre közt.
- Gyűrűt szeretnénk – állt most Jacob a pulthoz. Tracynek tátva maradt a szája, ahogy fel nézett rá.
- Öhm, igen persze. – most Edwardra nézett, miközben a gyűrűs fiókkal ügyetlenkedett. Felém kapta a tekintetét, ami utálkozó volt, és féltékeny
- Milyen árkategóriára gondoltak? – kérdezte újra Edwardot bámulva
- Nem számít – szólt Alice, de a nő nem vette le a tekintetét az engem átkaroló görög isten kinézetű férjemről.
Ki pakolt még négy fiókot, és válogatni kezdtünk. Sok ötlet volt, végül egy gyémánt berakású ezüstgyűrűnél döntöttünk egyhangúan. Még válogattunk fél szemmel az eladót figyeltem, akinek Edward és köztem járt a tekintete. Éreztem hogy Edward izmai meg feszülnek.
- Mi a baj? – gondolatban kérdeztem Edwartól, miután el toltam magamtól a pajzsomat. Emberi szemnek láthatatlanul meg rázta a fejét. Gondoltam, hogy el mondja otthon.
- Nyugodj meg – suttogtam emberi fülnek nem is halhatóan. Edward rám nézett, nyugodt mosoly terült el az arcán, majd meg puszilt.
- Mennyi lesz? – kérdezte Alice
Tracy nem mondta ki az összeget, csak rá mutatott az árcímkére. Jacob odanyújtotta neki a kártyámat.
- Köszönjük – szólt vissza az ajtóból Alice, majd távoztunk. Ki-ki be ült abba az autóba, amivel érkezett.
- Mi volt a baj? – kérdeztem Edwardtól, mikor már a kocsiban ültünk
- Az a nő, olyanokat gondolt, hogy azt hittem ott helyben tépem szét cafatokra – hangja feszült volt, kezei görcsösen szorították a kormányt
- Ugyan, csak féltékeny. Megjegyzem van mire. –legyintettem, majd végig szántottam szerelmem bronzvörös haján. Újra meg csókolt, de most hamarabb szakadt meg a csókunk, mint a Port Angelesbe vezető úton.
- Te mindig megnyugtatsz – suttogta a szemembe nézve.
- Te is engem. Szeretlek – nem szakadt meg a szem kontaktus. Nyomott a homlokomra egy puszit, majd a hajamba suttogta, hogy „Én is. Örökké, visszavonhatatlanul”
Mosolyogtam. Az út többi részét csendben töltöttük a saját gondolatainkba merülve.
Én Jacobon, és Nesien gondolkodtam. Örülök, hogy a legjobb barátom, és a lányom is meg találták a boldogságot. Nem is volt időm aggódni, hogy Renesmee kamasz. Mert nem volt kamasz. Persze volt egy duzzogód korszaka, de nagyon rövid ideig. Annyira gyorsan repül az idő! És még ma is mérhetetlen boldogsággal tölt el, ha Nessie azt mondja: „anya”. Pedig meg szokhattam volna ennyi idő elteltével. Melegség árad szerte a testemben e szó hallatán. És most boldog, olyan boldog, mint én. Meg találta az élete értelmét, bár neki nem kellett várnia rá. Jacob várt. Kötelességtudóan óvta – és még most is óvja – Nessiet, várt hat évet arra, hogy Nessie is férfiként tekintsen rá, ne mint a játszó társára. Becsülöm Jacobban, hogy ennyire türelmes, és kitartó. Az első csókuk is csak egy hónapja volt. Ezt Nessie mesélte el. El mond nekem mindent, igazi anya-lánya kapcsolat a miénk. Jacob végre, sok-sok év várakozás és szenvedés után nyugodhatott meg, és jelenthette ki, hogy révbe ért. És most látom rajta igazán, hogy boldog. Sokat harcolt érte, meg érdemli a nyugodt életet. És a mi kapcsolatunk is rendeződött. Ne mondom rá, hogy „csak egy barát”, mert jóval többet jelent nekem. Segített fel állni, amikor el estem, és egy sötét erő a föld felé vonzott. Fel segített, és ezért örökké hálás leszek neki. A gondolataimból a világ leggyönyörűbb hangja „ébresztett fel”.
- Menjünk be – suttogta
- Rendben – válaszoltam. Ki szálltunk az autóból, és emberi tempóban, ujjainkat összefűzve sétáltunk be a házba. Boldogan, és jókedvűen sétáltam, hisz tudtam: Nessie nemsokára mennyasszony lesz.