˙Twilight Saga Fanfiction˙

8. fejezet

Ki léptünk a napfényre, és a szem héjaimon keresztül is láttam, ahogyan Edward bőre csillog. A mennyasszonya vagyok, és most hihetetlenül boldog. Még mielőtt ki léptünk volna az erdőből meg csókolt, fel kapott, és el indultunk a rét közepe fel. Furcsálltam, de egyáltalán nem bántam hogy még mindig csókol. Mikor márvány ajkai hozzá értek az enyéimhez a szívem kalimpálni kezdett, és még most sem csillapodott. Most erőteljesebben csókolt mint eddig valaha, de mindeddiginél mélyebb érzésekkel. Ajkaim el nyíltak, és a nyelve vad táncot járt a számban. Egyre jobban szorított magához, de nem okozott fájdalmat. Kívántam őt, most jobban mint valaha. Le rakott a földre, de csókunk nem szakadt meg. Le feküdt mellém, és még jobban csókolt. Nem tudtam mire vélni, de nem érdekeltek a határok, nem érdekelt a veszély. El kezdtem ki gombolni az ingét, és ő sem tétlenkedett.

- Ne haragudj rám, de nem tudom abba hagyni. Most már nem. – mondta két csók között.

Testem minden szegletét fel fedezte a csókjaival, és ettől én is csak még jobban be indultam.

Én ezt a nász éjszakára szántam volna, de nem érdekelt hogy hol vagyunk, hogy ki láthat meg. Csak az érdekelt hogy Edward itt van velem, és engem akar, mindenestül.

El kezdte a nyakamat csókolgatni, és nagyon jól esett a hideg ajkai érintése. Márvány karjával még közelebb húzott magához, és én csak azt éreztem, hogy hihetetlenül boldog vagyok. Már fél meztelenek voltunk mind ketten. Mikor rá néztem ő is a szemembe nézett, és láttam azt a tüzes szenvedélyt a szemében, ami amikor találkozott a pillantásunk még erősebb lett.

Mikor meg érkeztünk a kis rétre a Cullen ház előtt Edwardnak segítenie kellet, szédültem egy kicsit, de nem egészségügyi okból. Végtelenül, hihetetlenül boldog voltam. Be nyitottunk az ajtón, Alice oda jött hozzám, meg ölelt, és rá nézett az alkaromra, amin egy horzsolás látszott, de csak halványan. Fülig érően mosolyogni kezdett. Mindenkinek köszöntünk, fel mentünk Edward szobájába, Esme még meg kérdezte nem vagyok – e éhes, de meg mondtam neki hogy nem kívánok semmilyen ételt. Nem is gondoltam most az evésre, és egyáltalán az emberi szükségleteimre. Csak az érdekelt hogy Edward velem van, és hogy mi történt a rétünkön. Ködösen érzékeltem, hogy Alice mért mosolygott annyira. Aztán hirtelen belém hasított: Edward meg kérte a kezem. Ez életem legszebb napja. El mentem tusolni, és volt még egy- két folt a testemen, de egyik sem fájt. Fogat mostam, majd vissza mentem Edwardhoz. Ugyan úgy feküdt az ágyon, mint amikor el mentem. Gyönyörű volt, a csillagokat nézte messze révedő szemmel, egyik márvány kezével könyökölt az ágyon, így támasztva a kezét. Szobor szerű mellkasa meztelen. Szinte fájdalmasan szép volt, és az enyém. Nem sokára össze házasodunk, és ettől a gondolattól csak még jobban boldog voltam. Ha így folytatom a sok boldogságtól szívrohamot fogok kapni. Ha le érettségiztem én is vámpír leszek. Nem tudom mikor lesz az esküvőnk, nem nagyon beszéltünk erről. Igazábl a ma délután folyamán semmiről sem beszéltünk. Mikor le feküdtem Edward mellé teljes erővel zúdult rám az álmosság. Nem szóltunk egy szót se, mikor már el helyezkedtem aranybarna tekintetét a szemeimbe mélyesztette, és nem emlékeztem semmire, csak azt tudtam hogy it fekszik mellettem, és soha többé nem ereszt el. Nem fog el menni sehová, velem lesz az örökkévalóságban.

Ki pihenten, és boldogságtól telve ébredtem. Edward márvány mellkasán feküdve ma reggel is a világ leggyönyörűbb hangját hallottam, amiből csak úgy sugárzott a boldogság.

- Jó reggelt szívem! – mondta halkan

- Köszönöm- mondtam, a hangom csak suttogás, de tudtam hogy meg hallja

- Mit? –kérdezte, és a hangja most kíváncsi volt

- Hogy itt vagy nekem, nem tudom mit csinálnék nélküled – mondtam, és éreztem ahogyan el pirulok.

Kéz fejével gyengén végig simított az arcomon

- Ugyan ezt mondhatnám én is – suttogta közvetlenül a fülembe

Gyorsan kapott egy szájrapuszit, és mi előtt még ki léptem volna az ajtón fél oldalas mosolyra húzta a száját.

- Tíz perc, el ne menj – incselkedtem. Látványosan meg dermedt. Mi után meg fésülködtem, és fogat mostam vissza mentem a szobába, és teljesen ugyan olyan pózban találtam.

Mikor ki nyitottam ajtót még mindig nem mozdult, oda futottam hozzá, még egy puszit nyomtam az ajkaira majd oda szaladtam az ajtóhoz, ki nyitottam, és el mikor már nem voltam a szobában el kezdtem be csukni, be hajoltam, és intettem neki. Hallottam hogy fel áll az ágyról, és el indul ki felé. Hátrafelé futottam, és teljesen el felejtettem hogy milyen béna vagyok. Mikor láttam hogy ki jön az ajtón boldogan sikkantottam, ő jött utánam, nagy léptekkel, de emberi tempóban. Valami keménybe ütköztem, ami meg is fogott. Alice volt, nagy mosollyal rám nézett.

- Pont hozzátok megyek, láttam hogy Charlie fel fog hívni, és meg mondja hogy tovább maradnak, csak öt nap múlva jönnek vissza. – énekelte csilingelő hangján Alice.

Ahogy fel fogtam mit mondott hallottam hogy csörög a mobilom. Hanyatt- homlok szaladtam be érte.

- Halló? – szóltam bele mi után sikerült ki kutatnom a farmerom zsebéből – pontosabban mi után el kezdtem kereseni és Edward már a hátam mögött állt fülig érő mosollyal, és a kezében a rezgő- zenélő mobilommal. –

- Hé, Bells. Figyelj, kicsit tovább maradunk a tervezettnél, persze csak ha nem baj - szólalt meg apám.

- Dehogy baj, apa. Szórakozz nyugodtan, mikorra vagytok várhatóak a mostani tervez szerint? – kérdeztem, és közben mosolyogtam.

- Körülbelül öt nap múlva, de biztosan nem baj? Mert akkor…-

- Mondtam hogy nem baj, nagyon jól érzem magam itt, miattam ne aggódj. – szakítottam félbe

- Rendben, akkor csütörtökön találkozunk – mondta

- Oké, szia apa, további jó szórakozást Billynek is – mondtam, és meg nyomtam a „hívás vége” gombot

Edward végig mögöttem állt, még mindig mosolyogva.

- Mit csinálunk ma? – kérdeztem tőle.

- Alice szerint ma vihar lesz, és a többiek szeretnének baseballozni – mondta még mindig örömtől csengő hangon.

- Rendben, nekem nincs ellene kifogásom

- Oké, szólok Carlislenak hogy minenki benne van – szólalt meg Alice, még egyszer rám nézett egy nagy mosollyal az arcán, és le szaladt a lépcsőn.

Mikor fel öltöztem le mentünk, és éreztem a reggeli illatát. Mindenki nagyon kedves volt, de egész nap Emmett nevetésétől volt hangos a ház, amint a tegnapi „incidensünkről” marháskodik. Senki nem nevetett vele, de látszólag nem zavartatta magát. Egyszer, mikor már zavart a dolog, kíváncsi voltam Rosalie reakciójára, és rá tévedt a pillantásom, mikor találkozott a pillantásunk, számomra hihetetlen dolog történt. Rosalie rám mosolygott, és nem gúnyosan. Nem tudtam ezt mire vélni, de gondoltam majd meg kérdezem Edwardtól, végül is ő a gondolat olvasó. Vissza mosolyogtam, és el kezdtünk össze pakolni, hogy el induljunk a baseball –tisztásra, ahol azóta nem jártam, mióta James, és csapata üldözőbe vett.