17. fejezet
Esküvő, nász éjszaka, vámpírrá válás. Életem fontos eseményei követik egymást ebben a sorrendben. Mindenkinek azt mondtuk hogy meg haltam egy betegségben. Apám, és anyám már el temettek. Holnap pedig be lépek a számomra álom világba. Ebben a világban örökké együtt lehetünk Edwarddal. Jacob, a farkasok, és a Cullen család tudja csak hogy élek. Edward nem akarta meg kockáztatni hogy Jacob tudjon róla, de úgy is rá jönne, és nem utolsó sorban a legjobb barátom. Át jött valamelyik nap, ugyan is el toltuk egy héttel a halhatatlanná tevésemet. El kellett intézni a temetést, mindenki ott volt, csak Edward nem. Mikor át változtam el fogunk költözni, eddig úgy néz ki hogy Angliába, vagy a közelébe. A lényeg hogy ne süssön sokat a nap.
- Biztosan el mentek? Bella, semmi remény rá hogy ember maradj? – kérdezte Jacob mikor itt volt. Hangja, és a szeme is esdeklő volt. Össze szorult a szívem a látványtól. Edward végig mellettem állt, nem akarta el zavarni Jacobot, tudta hogy azt akarom hogy itt legyen.
- Igen, el megyünk. Jake, értsd meg, Charlie úgy tudja meg haltam. Mit tenne ha szembe találkozna velem az utcán vámpírként? Nem maradhatunk, sajnálom. – mondtam, és tényleg sajnáltam. Tudtam mit érezhet most. Láttam a szenvedést a szemében, és egy kényszert éreztem hogy meg öleljem őt. Éppen úgy mint amikor motoroztunk.
- De, lehetne egy kérésem Bells? – kérdezte, de nem nézett a szemembe
- Mond – válaszoltam
- Itt lehetnék, amikor te…szóval amikor át változol? – kérdezte a hangja újra esdeklő
Edwardra néztem, majd Carlislera. Mind ketten bólintottak.
- Igen, Jake. Persze hogy itt lehetsz. – válaszoltam neki
- Köszönöm. Akkor holnap reggel jövök – mondta. A szemében fájdalom csillogott, és egy könnycsepp hullott le az arcáról.
Nem tudtam meg állni, ki bontakoztam Edward öleléséből, oda mentem, és meg öleltem. A forró bőre égette az enyémet, de most nem számított. A könnyeim folyni kezdtek. Mikor Jake el engedett melegen rám mosolygott.
- Szeretlek Bella, bármi leszel is, mindig szeretni foglak. Soha nem felejtelek el – mondta, ettől még jobban folyni kezdtek a könnyeim.
Jacob hátat fordított még egyszer az ajtóból vissza nézett, és újra rám mosolygott. Mikor az ajtó be csukódott zokogni kezdtem. Edward hozzám sietett, és próbált vigasztalni, de nem sok sikerrel.
- Nem baj ha kicsit egyedül lennék? – kérdeztem két szipogás közt.
- Persze, menj csak – mondta meg értően.
El indultam fel a lépcsőn Edward szobájába. Muszáj volt egy kicsit egyedül lennem, nem engedhettem meg magamnak hogy Jacob Black miatt Edward előtt borulok ki. Azt hinné hogy meg gondoltam magam. Eszembe jutottak a
Le rogytam a kanapéra, a lábaimat fel húztam, és a tenyerembe temettem az arcom. Zokogtam, még jobban mint eddig. Mért van az hogy én mindig csalódást okozok valakinek? Miért kell mindenkinek miattam szenvednie. A bűntudatban dagonyázva, magamat ostorozva feküdtem az ágyon, és csak sírtam és sírtam. Mikor már el fogytak a könnyeim a fejem el kezdett hasogatni. Ki mentem a fürdőbe, meg mostam az arcomat. A szemeim vörösek voltak, és fel voltak dagadva. Mi után kicsit el fogadhatóbbnak tartottam a kinézetemet le mentem a nappaliba.
- Carlisle, adnál fej fájás csillapítót? – kérdeztem, miközben a tenyeremet folyamatosan a homlokomon tartottam.
- Igen, mindjárt jövök. Addig ülj le, ne hogy el ájulj. – rendelkezett Carlisle. Jó ötletnek tartottam a leülést, mert tényleg szédültem. Alice a kezembe nyomott egy pohár vizet.
- Köszönöm - mondtam neki
Fél perc múlva Carlisle már a nappaliban volt a pirulával, és Alice egy újabb pohár vizet adott. Lenyeltem a gyógyszert, és a maradék vizet is meg ittam. A szám ki száradt a sok sírástól, és homályosan láttam.
- Pihenned kéne – súgta kedvesen a fülembe Edward
- Még nem – ellenkeztem, bár fáradt voltam. Ez volt az utolsó estém emberként, nem akartam alvásra pazarolni. Ki néztem az ablakon. Az ég tiszta volt, és a hold gyönyörű.
- Sétáljunk egyet – mondtam mosolyogva, bár ez nem jött szívből
- Rendben – mondta – szaladj fel a pulcsidért
Öt perc alatt vissz értem, Edward már a bejárati ajtóban állt. Szája sarkán halvány mosoly látszott. El indultam felé, a fejem még szédült egy kicsit, de nem foglalkoztam vele. Meg fogtam a kezét, és elkezdtem kifelé húzni. El indultunk a folyó parton, és oda mentünk ahol a legutóbbi sétánk során le feküdtünk a fűbe. Nem szóltunk egy szót sem, csak feküdtünk.
A mellkasára hajtottam a fejem, a kezeim mellettem pihentek. Edward egyik kezével támasztotta a fejét, másikkal az arcomat simogatta. Láttunk egy hulló csillagot, amit magamtól persze nem vettem volna észre.
- Bella, nézd – mutatott egy pont felé Edward mikor észre vette.
- Gyönyörű – mondtam egy sóhajtás alatt
Edwrad hirtelen meg csókolt, szenvedélyesen, szerelmesen. De aztán el tolt magától. Vissza feküdtem szobor szerű mellkasára, de most nem tudta feledtetni velem Jacobot. Időnként a szemem elé vetült az a fájdalmas arc, amitől újra és újra össze szorult a szívem. Edward az altatómat kezdte dúdolni, és a sírástól, és a lelki fáradtságtól le csukódtak a szemeim, és nagyon hamar el aludtam. Mélyen aludtam, még a hideg érintésre sem keltem fel, ahogyan Edward fel vitt a szobába. Az utolsó éjszakám volt amit alvással töltöttem, az utolsó emberi éjszakám. Nem álmodtam semmit.
Hideg érintésre ébredtem, mikor ki nyitottam a szemem Edward szemében félelmet láttam.
- Mi a baj? – kérdeztem ahogy meg láttam az arcát. A hangom álmos volt, de a fejem ki tisztult.
- Félek – mondta. Ahogy a szemembe nézett az arca el gyötört volt. Gondolom egész éjszaka ezen gondolkodott.
- Nem lesz semmi baj – próbáltam nyugtatni. Adtam az arcára egy puszit.
- Tíz perc és jövök, rendben? – kérdeztem
- Persze, menj csak – mondta, és a hangjából is ki hallatszott a félelem.
Ki mentem a fürdőbe, bénáztam egy sort - jobban mondva mindent el ejtettem és le vertem amit csak lehetett – és mi után meg mostam a fogam, és rendbe tettem a fejem vissza sétáltam Edward szobájába. Saját gondolataiba merülve, kétségbe esett tekintettel nézett ki az ablakon. Most valahol távol járt. Hallottam nyitódni a bejárati ajtót, és Jake hangját. Meg fogtam Edward vállát, és az érintésemre meg rezzent. Soha nem volt még ilyen.
- Edward, tényleg nem lesz semmi baj. – próbáltam újra nyugtatni.
- Rendben, neked el hiszem – mondta, és jobban felém fordult. Fel ált az ágy széléről, és adott egy csókot. Le sétáltunk a nappaliba, hogy Jacobbal találkozzunk, és hogy át léphessem emberi életemből, egy hallhatatlan testbe.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése