˙Twilight Saga Fanfiction˙

26. fejezet

Nem tudtam milyen lehet apámmal el hitetni a saját halálomat. Azt sem tudtam milyen lehet egy anya-lánya kapcsolat, ugyanis ez hiányzott az életemből, bár Esme és Carlisle lányukként szeretnek, én nem emlékszem a szüleimre, hogy milyen volt velük a kapcsolatom. Nem tudhatom hogy milyen ha van egy édesanyám. Esme igyekszik ezt a gondolatot terelni, de ő is tudja: ez nem sikerülhet. Néha eszembe jutnak a szüleim, bár ilyenkor mindig az a gondolat is a tudatomba férkőzik, hogy elmegyógyintézetbe zárattak, ami nem valami szívderítő számomra, hogy a saját lányukat el dobták maguktól. De hálás vagyok annak az idős vámpírnak, hogy ki szabadított onnan. Biztosan nem éreztem ott jól magam. De most boldog vagyok. Van egy családom, és egy szerető férjem, aki bármit meg tenne értem. Jasper az életem, és hálát adhatok, hogy nem kellett annyi mindenen át mennünk mint Bellának és Edwardnak. Először a legnagyobb akadállyal szembesültek. Bella ember volt. Aztán ott volt az állandó féltés, és lelki ismeret furdalás Edward részéről, és mellette a perzselő szerelem Bella iránt, amik nem illettek egymás mellé. Aztán hirtelen azt találta  a legjobb megoldásnak hogy el hagyja Bellát, mert szerinte a jelenléte miatt állandó veszélyben volt, miközben inkább akkor került bajba, ha nem volt ott Edward. Bella nem bírt tovább, és vissza jöttünk, nagy nehezen Bella is be lépett a mi világunkba, minden maga mögött hagyva, csak Edwardért. Senkiben nem láttam még ennyi ön feláldozást. Ami azt illeti most is Charliehoz igyekszem hogy el vigyem a mi házunkba, ahol Bella is él. Látomásom volt erről, és Charliet most valószínűleg nem fogja érdekelni – csak később – hogy miért mondtuk azt neki hogy Bella meg halt. Most csak az fogja foglalkoztatni hogy Bellát biztonságban tudhassa, később lesznek kérdései a miértekről. Valószínűleg még a mai nap folyamán. Rá beszéltük Bellát hogy mondjuk meg neki a teljes igazságot, mert ő arra lesz kíváncsi. Le parkoltam Charlie háza előtt, ki szálltam az új citromsárga Saleen- emből, és a fénysebességnél is gyorsabban mentem az ajtóig. A cirkáló a feljárón ált, szóval Charlie itthon volt, bár tudtam előre hogy így lesz. Mire jó ha az ember, azaz vámpír jövőbe lát? Hármat kopogtam az ajtón, majd pár másodperc múlva Bella apja állt az ajtóban.

-          Alice? – kérdezte hunyorogva.

-          Igen, szia Charlie!

-          Szia – mondta. Az arca be esett volt, a hangja pedig fájdalmas.

-          El jönnél velem? Hidd el, örülni fogsz annak amit látsz. – mondtam mosolyogva, de nem sikerült fel vidítanom

-          Alice, nem sok mindennek tudok örülni mostanában.

-          Ennek fogsz. – mondtam, majd karon ragadtam – lehet hogy a kelletnél kicsit erősebben – és el kezdtem a kocsi felé vonszolni.

-          Had zárjam be az ajtót, rendben?

-          Igen – egyeztem bele. Láthatólag nem hoztam lázba, de most az egyetlen dolgot adom – pontosabban Bella – meg neki, amitől boldog lesz.

Mi után be zárta az ajtót meg torpant a teraszon az autómat nézve, de aztán be ült, és el indultunk vissza a házhoz. Ne beszéltünk az úton, nem találgatott. Hisz eszébe sem jutott hogy Bellát láthatná újból. Ő azt hiszi hogy halott. Jó érzés volt tudni, hogy nem sokára sírva fogja meg köszönni ezt nekem. Még akkor sem szólalt meg mikor az öreg Forksi utakon száznegyvennel kerülgettem az autókat, pedig rendőr létére lehet hogy már a kapitányságon lennék ha nem lenn az a bizonyos tényező ott, hogy Charlie depressziós. Nem sokára vissza kapja a lányát. Ettől a gondolattól  még lelkesebb lettem. Idegtépő volt még a ház elé értünk, minden másodper elteltével jobban akartam Charliet végre boldognak látni. Mikor ki szálltunk az autóból, és rá néztem, semmi reményt, sőt semmi életet nem láttam a szemében. Be néztem az ablakon, és láttam Bella izgatott arcát, de ezt Charlie nem láthatta az emberi szemeivel. Lassan sétáltunk a házig, és lassan nyitottam ki az ajtót. Én mentem be először. Ekkor Charlie még semmit sem látott Bellából. Mikor be lépett, és meg pillantotta a lányát a szemében hitetlenség, döbbenet, és öröm látszott, de láttam rajta hogy nem mer még hinni a szemének.

-          Bella – suttogta hitetlenül

-          Igen, apa. Én vagyok az, csak kicsit másként.

-          Bella – nem tudott mást mondani. Bella nem feledkezett el róla, hogy Charlie semmit nem tud arról hogy halhatatlan, ezért emberi tempóban lépdelt apjához.

Charlie szorosan át ölelte őt, teljes emberi erejével. El kezdtek záporozni a könnyei, és nem is tudta abba hagyni a sírást egy ideig.

-          Apa, üljünk le. – szólalt meg Bella. Hagyta hogy az apja ki sírja magát.

-          Oké – mondta Charlie két szipogás közt. A szemei vörösek voltak, és fel voltak dagadva.

-          Bella, miért mondtátok azt hogy meg haltál? És mitől változtál meg? – most kezdett túl lenni a tényen hogy a lánya él.

-          Apa, ez hosszú. El mondom, de meg kell ígérned hogy senkinek nem mondod el, mert abból nagy baj lehet. Billyvel beszélhetsz erről, ő tud minden, és Jacob is. De ez egy másik történet. Először elég hihetetlen lesz az egész, de hidd el, az igazat mondom.

-          Rendben. Hallgatlak – mondta Charlie

-          Apa, én nem vagyok ember. És a jelenlévők közül senki sem az, csak te. – Charlie arca értetlen volt – mi mind vámpírok vagyunk. Tudom hogy most olyan mintha egy régi mesében lennél, de nem. Ez valóság. Halhatatlan vagyok, és azért hitették el veled hogy meg haltam, mert ezt láttam a legbiztonságosabb megoldásnak. Edward mi óta meg ismertem vámpír, sőt száz éve az. Mikor el hagyott nem mondhattam ezt el neked, azért voltam annyira rosszul, mert úgy éreztem el vesztettem a jövőmet. Érted? – Bella eléggé lassan beszélt ahhoz hogy Charlie meg értse amit mond. Volt két perc szünet, aztán Charlie megszólalt.

-          És vérrel táplálkoztok? – láttam egy kis félelmet Charlie szemében

-          Igen, de mi „vegetáriánusok” vagyunk. Ami ennyit tesz hogy csak is állatok vérét isszuk. Nem bántunk embert.

-          Értem. Hát, oké. De akkor most itt maradtok? Nem mentek sehová? Itt lehetek néha?

-          Nem megyünk sehová, és persze hogy itt lehetsz.  – Bella más mosolygott.

-          Szeretlek, kölyök – mosolygott Charlie is, majd meg ölelte a lányát, olyan kifejezés volt Bella arcán mintha egy kislány lenne, és az apját ölelné meg, aki hosszú üzleti útról tért haza.

-          És mi van Billyvel? – kérdezte Charlie

-          Ezt majd Jacob el meséli. – mosolygott Edward Charliera. Legnagyobb meglepetésemre Charlie vissza mosolygott.

Mindenki beszélgetett külön-külön. Bella Edwarddal, és Charlieval, be avatták különböző részletekbe, amire Charlie kíváncsi volt. Esme Carlislelal, Emmett Rosalieval a hálószobájukban „beszélgettek”. Én pedig Jasperrel vitattam meg hogy milyen előnyei és hátrányai vannak annak hogy Charliet be avattuk a tiktokba. Ő ismerte legjobban a Volturit Carlisleon kívül. Hirtelen mindenki két kopogásra lett figyelmes. Bella nyitott ajtót, és láthatóan nem hitt a szemének. Jacob volt az, az oldalán egy hozzá hasonlóan rézbőrű lánnyal, akit át karolt. Ahogyan egymás szemébe néztek, a szerelem pecsétje szinte tapintható volt. Bella csak bámult maga elé majd be hívta Jacobot, és a hozzá tartozó idegen lányt.