16.fejezet
Nász éjszakánk utáni reggelen feküdtem életem szerelme mellett. Büszke voltam magamra, nem tetem kárt benne, egyáltalán. Bár nem most voltunk együtt „úgy”, de az ön kontrollom egyre nagyobb. Bella mélyen aludt, nem beszélt az éjjel. Már amennyit alvással töltött belőle.
Rettegtem az átváltoztatásától, féltem hogy elrontom, vagy nem jól csinálom. Mi van ha Bellának valami baja esik? Azt nem élném túl. Ezernyi kép kavargott a fejemben. Emlékek, gondolatok, és látomások amit Alice fejében láttam. Amikor James meg támadta Bellát, majd nem átváltozott. Láttam az egyik látomásban Bellát vámpírként. Gyönyörű volt, természetesen. Az arca, ha meg említi valamelyikünk a születésnapját. És láttam ahogyan Bella idősen meg hal. Ez is egy látomás volt, mikor már tudtam hogy vagy el hagyom, vagy hagyom hogy meg öregedjen,vagy át változtatom. Három lehetőség közül kellett választanom, Alicenek mindről volt látomása. Tudtam é is, és ő is, ha el hagyom szenvedni fog. De ez nem sikerült, mivel Bella, és én sem tudunk a másik nélkül élni. Ha meg öregedne, és idősen meg halna, azt nem élném túl. Maradt az át változtatás. Nem értem mért akarja ezt annyira Bella. Mért akar szörnyeteg lenni az oldalamon? Sokkal okosabban tette volna ha még a kezdetekkor nagy ívben el kerül. De már a feleségem, házasok vagyunk, és ő nem sokára vámpírrá fog válni. Ez a folyamat már réges-rég visszafordíthatatlan. Bella vissza adta nekem a hitet, hogy van lelkem. Vissza adott nagyon sok emberi érzést. Fel segített az év századig tartó szevedésemből. Az az életem nem fogható ehhez. Ahogy meg láttam újjá születtem. Régen nem voltak olyan érzéseim mint most. Persze szerettem a családom, és tiszteltem őket, de ezek az érzések is meg változtak. Mélyebbek lettek. És ezt mind Bellának köszönhetem. Fel olvasztotta a fagyos szívemet. És most ő is azzá válik, ami én vagyok. Már csak három napja van emberként élni. Három nap, nagyon rövid idő. Három nap múlva be lép a mi világunkba, és meg szűnik emberként létezni. Nem tudom mit fogunk mondani Charlienak. Carlisle majd biztosan ki talál valamit. De mit lehet ilyen helyzetben ki találni? Hogy meg halt? Mert más magyarázatot – amiben nincsenek ember feletti lények mint például vámpírok – nem tudok el képzelni. Sajnálom Bella apját, és Bellát is. Soha nem láthatja többé az apját, és mit fog érezni Charlie? El veszti a lányát. Miattam.
Éreztem hogy Bella fészkelődik. Rá néztem, és lassan ki nyitotta a szemét, majd rám mosolygott.
- Jó reggelt – súgtam halkan és vissza mosolyogva rá.
- Jó reggelt – válaszolt, majd ki nyújtózkodott, és el indult a fürdőbe.
Hallottam ahogyan be megy a fürdőbe, és – szerencsére – épségben ki is jött, vissza a szobámba. Pontosabban a szobánkba. Nagy mosollyal az arcán tért vissza, majd a karjaimba ugrott.
- Éhes vagyok – jelentette ki
- Én is – mondtam és a nyakához hajoltam, majd adtam rá egy puszit, és mind ketten nevettünk. Még mindig nem tudtam miért, de hihetetlenül lazán fogadta az „étkezési szokásaimat”.
Le mentünk a konyhába, Esme készített Bellának reggelit. Mindenkinek Jó reggelt kívántunk, Bella pedig reggelizett. Emmett ki használta az alkalmat és most csak velem marháskodott. Kicsit idegesítő volt, de nem foglalkoztam vele. Carlisleal beszélgettem, látta a szememben a félelmet. Bella halhatatlanná tevése miatt.
- Ne fél, fiam. Minden rendben lesz. Alice sem látott semmi olyat, ami miatt meg kéne ijednünk. – tette a vállamra a kezét nyugtatóan a fogadott apám.
- Tudom, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi van ha…? – mondtam kétségbe esetten
- Nem lesz semmi baj, meg látod. És tudod hogy ez a te érdeked is. – próbálkozott Carlisle az elkeseredettségem csillapításával. Nem sok sikerrel…
- De ha valami baja esik, én azt nem élném túl. Carlisle, mi van ha nem tudok meg állni? Mi van ha nem leszek képes rá? – le rogytam a kanapéra, és a tenyerembe temettem az arcom.
- Edward, erős vagy. Őszintén szólva erősebb mint gondoltam. Semmi baj nem fog történni. És ha látnánk hogy nem tudsz meg állni, akkor majd mi meg állítunk. – suttogta mi után le guggolt elém
Hirtelen jött az ötlet, erőteljes érzés volt. Az erő, a bennem élő szörnyeteg el söprése. Hirtelen el pattantam. Carlisle értetlen arccal nézett rám.
- Mi lenne ha most változtatnám át? Most érzem, hogy sikerülne. Soha nem éreztem még így – mondtam hangosan, és magabiztosan. Bella felém kapta a fejét, és az alsó ajkát kezdte rágcsálni.
- Mi a baj Bella? – fél másodperc alatt mellette voltam, a szemében nem ismertem fel az érzést. Félelem, magabiztosság furcsa keveréke.
- Semmi, csak tudod Charlienak nem tudom mit fogok mondani, vagyis nem én, és annyi el intézni valóm van még, és én… - egy könnycsepp csordult ki a szemeiből, végig folyt az arcán, majd az ingjére cseppent.
Valószínűleg akkor gondolt bele először a vámpírrá változás hátrányaiba. De tudtam hogy mi volt a baj. Szeretett, nem akarta nekem azt mondani hogy nem. Végül is ő az életét adja oda, a családját, barátait, mindenét. Vámpír életben csak mi vagyunk itt. Semmi más. De még is, akár hányszor be lép a házba otthon érzi magát. Látom a szemében. Mikor Charlie házába megy ezt nem látom. Nem tudhatom milyen érzés. Nekem már semmim sem volt mikor Carlisle át változtatott. A szüleim meg haltak. De Bella annyira bizonygatta hogy ezt akarja. Talán hazudott? Nem, az nem lehet. Nagyon rosszul hazudik. Főleg nekem. Tényleg most gondolhatott bele vagy először, vagy úgy igazán. Okos lány, mindig meg néz mindent minden szögből, de ebben az esetben el vakítja a szerelem. Miattam nem tud józanul gondolkodni.
- Bella, nyugodj meg, semmi baj, nem foglak most át változtatni. De ahogy el nézem még kicsit arrébb kéne tolni az eredeti időpontot is – szorítottam magamhoz
- Nem, nem kell, csak ez most váratlanul ért. Ne haragudj – mondta, de már nem sírt. Nem értettem mért kért bocsánatot.
- Rendben, de Bella – néztem rá jelentőségteljesen, és ő is fel nézett a szemembe – ha szeretnéd el tolhatjuk, csak szólj nyugodtan.
- Nem kell – mondta, és ki nézett az ablakon. Dél előtt volt, tíz óra körül lehetett. A nap lassan vándorolt fel az ég tetejére.
- Mit szeretnél csinálni? – néztem rá
- Sétálni, az most jól esne – mondta halkan
- Rendben, de vegyél fel egy hosszú újút
- Oké, öt perc. – mondta és fel ment a lépcsőn, majd Alice utána.
Tíz perc után mentem utánuk. Vicces látvány volt. Alice Bella háta mögött áll, karjai Bella mellkasán, amivel egy pulcsit tesz elé, a feleségem pedig grimaszol. El néztem az ágyra, ahol egy tucat hosszú ujjú hevert. Neki dőltem az ajtófélfának, és egy nevetés szakadt fel a torkomból. Alice morcosan rám nézett, és Bella kihasználva a lehetőséget ki tépte a kezéből az említett pulcsit, és hozzám rohant. Fel vette, és vissza se nézve húzott le az emeletről, a be járati ajtó felé. Most vettem csak észre hogy milyen jól áll neki a felső. Tenger kék volt, gyöngyökkel díszítve, és kapucnival. Rá simult a szép alakjára, ugyan úgy mint a sötét farmerja.
- Hé – mondtam
- Mi az? – kérdezte riadtan
- Nem ér így fel öltözni, én meg alig bírok magammal. – mondtam, és azt színleltem hogy meg sértődök
Bella felhőtlenül fel kacagott.
- Te is elég sexy vagy ahhoz hogy le támadjalak – mondta, a nyakamba ugrott, és meg csókolt.
Mikor le mászott rólam a folyóparton sétáltunk kézen fogva egész dél után, és láthatólag nagyon jól érezte magát. Este le feküdtünk a fűbe, az ég tiszta volt, és mi a csillagokat néztük. Egy könnycsepp csordult ki a szeméből mikor hallottuk egy farkas vonyítását.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése