˙Twilight Saga Fanfiction˙

22.fejezet

Beszélgetés

- Hiányozni fogsz – ölelte meg Esme Bellát, mikor már az ajtóban álltunk
- Majd sokszor átjövök – ígérte Bella
- Ajánlom is – szólalt meg Alice Esme háta mögül, majd Bella elé sétált, és átölelte
- Nagyon is gyakran gyere – mondta Alice, még mindig Bellát ölelve
- Megígérem, de mi úgy is találkozunk a suliba
- Akkor is – Alice végre elengedte Bellát. Észre sem vettem, hogy végig mosolyogtam.

Bepakoltuk Bella táskáját a kocsiba, majd kinyitottam előtte az ajtót. Még visszanézett a házra, mintha soha több nem láthatná viszont, majd az arckifejezése fájdalmas lett, és beszállt. Gyorsan átmentem az én oldalamra, majd én is beszálltam. Nem kötöttem be magam, nem volt rá szükség. Beindítottam az autót, majd mikor kiértünk az útra megszólaltam.

- Mi volt a baj, amikor beszálltál? – kérdeztem. Bella arckifejezése zavart lett
- Csak egy emlék – suttogta. A hangja kissé megtört volt, amitől megijedtem.
- Elmondod? – kérdeztem halkan
- Egyszer, akkoriban jártam a házatoknál, és a nagy a kontraszt. Ennyi az egész – a hangja erőtlen volt.
- Nem kellett volna elhagyjalak. Idióta vagyok, nem érdemellek meg – dühös voltam magamra, és ez a hangomon is hallatszott.
- Ne hibáztasd magad, kérlek – könyörgött Bella
- Soha nem fogom tudni megbocsátani magamnak, hogy ezt tettem veled – a hangom lágy volt, nem akartam nyugtalanná tenni Bellát, de legbelül szinte tomboltam. Hogy lehettem ilyen idióta? Miért hagytam el? Ha nem tettem volna boldogan élhetnénk az életünket! Kutyák és fájdalom nélkül! – a kitörésemből Bella semmit nem vett észre, de nemsokára szükségem volt egy kis erdőirtásra.
- Edward, én már rég megbocsátottam, lépj túl ezen, nem akarom, hogy magadat hibáztasd mindig, ha valami miatt rossz kedvem van. Kérlek – tette hozzá
- De az én hibám, ha nem hagylak el, nem jut eszedbe ma ez, és nem lesz rossz kedved
- Edward, kérlek – kérlelt. Már a házuk előtt álltam az autóval, hallottam Charlie ideges gondolatait „Mikor hozza már be?”
- Apád türelmetlen – mondtam témát váltva
- Menjünk –sóhajtott Bella, majd kiszállt az autóból, és bosszúsan becsapta az ajtót.

Kiszálltam én is, kivettem hátulról a csomagját, és a ház irányába indultam. Bella már a bejárati ajtónál várt rám, de csak akkor nyitotta ki az ajtót, amikor én is oda értem.
- Jó napot Rendőrfőnök Úr! – köszöntem illedelmesen, mint mindig. Charlie csak morgott egyet
- Szia Apa – köszönt Bella is, erre Charlie nagy mosollyal indult felénk.
- Szia Bells. Jól vagy? Meggyógyultál? – kérdezte
- Igen apa, jól vagyok. Éhes vagy?
- Igen, nem volt jó a kaja. Elegem van a pizzából – fintorgott Charlie, Bella pedig már el is indult a konyha felé.
- Bella, felviszem a szobádba a táskáidat – mondtam majd felmentem a lépcsőn. Mikor felértem benyitottam a szobájába.

Semmit nem változott, Bella pólója ugyan úgy hevert a széken, ahogy hagyta. Charlie be sem tette ide a lábát. Mélyet szippantottam a levegőből. Az illat újra elbódította az elmémet, mindenhol az ő illata volt. Megráztam a fejem, mielőtt még feltúrnék mindent, hogy megszagolhassam. Kimentem a szobából, és visszamentem a konyhába. Éreztem az étel illatát, talán valamilyen hús volt az.

- Apa, krumplival vagy rizzsel kéred a húst? – kérdezte Bella a már nappaliban a TV előtt terpeszkedő Charlietól
- Krumpli jó lenne – kiabált vissza, majd a tekintetét újra a TV re szegezte.
A konyhába indultam, ahol Bella nekem háttal krumplit pucolt. Mögé settenkedtem, próbáltam jó kedvre bírni. A kezeimet a derekára helyeztem. Elejtette a krumplit, és szembefordult velem. A keze vizes volt, de végigsimított az arcomon.

- Szeretlek. Ne haragudj – suttogtam lehajolva, hogy hallja mit mondok
- Nem haragszom, már megmondtam. De ezt még meg kell beszélnünk – mondta
- Igazad van – egyeztem bele, majd lassan közelebb hajoltam az ajkaihoz. A szívverése minden centiméterrel hevesebb lett, majd mikor megcsókoltam, mintha a szíve ki akarna ugrani a helyéről. Már féltem hogy szívrohamot kap, ezért elhúzódtam tőle. Hirtelen megszólalt
- A krumpli! – jutott eszébe. Én csak nevettem
- Segítek, rendben? – kérdeztem, és a krumpli pucoló után nyúltam
- Rendben – mondta
Felkaptam az első krumplit, a nappali felé sandítottam, hogy Charlie nem- e figyel. Bele volt merülve a meccsbe, én pedig villámgyorsan megszabadítottam a krumplit a héjától. Így tettem az összessel, amíg Bella a húst pácolta. Mindketten végeztünk, Bella elkészítette Charlie vacsoráját, és mivel ő már evett nálunk felmehettünk a szobájába beszélgetni. Felfelé a lépcsőn Charlie tekintetét éreztem a hátamon, és gondolatban is azt tervezgette, hogy hogyan tudna megölni. Számításba vette a „lelőhetném” és a „felakaszthatnám” lehetőségeket. Ha tudná, hogy a golyó lepattanna rólam…

- Szóval – kezdte Bella, már az ágyon ülve. Meg paskolta a mellette lévő üres helyet. Leültem mellé, és rá néztem – meg kell ezt beszélnünk Mindent meg kell beszélnünk, össze vagyok zavarodva – láttam az arcán a zavartságot
- Nem vagy biztos az érzéseidben? – kérdeztem félénken. Belehaltam volna, ha nem szeret, ha nélküle kell, hogy éljek, én…
- Dehogynem, soha nem voltam még biztos annyira semmiben, mint hogy szeretlek, és téged akarlak a társamnak – nyugtatott meg az arcomat cirógatva. Olyan érzésem volt, mintha soha nem én lette volna az, aki megmenti a másikat. Bella szükséges volt a létezésemhez, ha bármikor baja lett volna, ha meghal, én nem élném túl.
- De nem szabad állandóan magadat hibáztatnod mindenért. Nem te tehetsz mindenről. Edward, a saját döntésed volt, hogy elhagytál, hisz ezt tartottad a legjobb döntésnek abban a helyzetben. Az, hogy én utána miket műveltem, hogy túléljem már nem a te hibád. Nem haragszom rád, amiért azt tetted, ami szerinted helyes volt, és soha nem hibáztattalak vagy haragudtam rád ezért. Tény, hogy nehéz időszak volt, és próbáltam minden eszközzel túlélni, de itt vagy, együtt vagyunk és szeretjük egymást. Örökké. Senki nem veheti ezt el tőlem, de ha még is úgy döntenél, hogy jobb, ha nem vagyunk együtt, én elfogadnám a döntésed, és próbálná jobbá tenni az életem. Bármilyen áron - bele gondolni is kibírhatatlan fájdalmat okozott, hogy nélküle éljek.

- Soha nem csinálom meg ezt megint. Életem legnagyobb hülyesége volt, nem lennék képes újra ezt tenni veled. Mit tehetnék, hogy mindent elfelejts? Mindent, amit akkor veled tettem..
- Csak szeress – suttogta majd szinte rám ugrott, és megcsókolt.
- Bella, nem szabad. Charlie még nem alszik – suttogtam. Lemondó sóhaj hagyta el az ajkait, de a lábait a derekam köré fonta. Most már teljesen lenyugodtam, így csókoltam meg Bellát, de most nem az az ismerős, vad vágy tört rám. Visszafogottan csókoltam, de nem mentem tovább a nyakánál. Bella sem vadult meg, csak csöndben hagyta, hogy csókoljam.

- Örökké – suttogtam lágyan a szemébe nézve, majd újra megcsókoltam.