˙Twilight Saga Fanfiction˙

15.fejezet

Vadászat

A szemem megakadt az előttem békésen legelő szarvascsordán. Az illatuk csábította a bennem lakozó szörnyet, ölésre sarkallta. Közelebb léptem, majd lassan vadászguggolásba ereszkedtem. Láttam a kidudorodó, pulzáló eret a nyakán. Ahogy még egy lépést tettem az illata egyre erősebb és erősebb lett. A torkom lángolt, mintha csak ezer fokon izzó parazsat nyomnának le rajta, a szám pedig megtelt méreggel. Az ösztöneimtől vezérelve két lépéssel áthidaltam a köztünk lévő távolságot, és rá vetettem magam az állatra, majd a fogaimat vaj puha húsába mélyesztettem. A vére a számba ömlött, csillapítva a torkomban a lángokat. Az utolsó cseppig kiszívtam belőle a vért, majd felálltam.

Jasper valahol máshol vadászott. A csorda többi tagja elmenekült, én pedig kutattam az újabb zsákmány után. Elindultam észak felé, ahol reményeim szerint voltak oroszlánok. Az erdőben sötét volt, a köd leült a völgybe. A hold sugarai áttörték a fák lombját, és bevilágítottak egészen az aljnövényzetig. Csendben, fénysebességgel futottam a ködös erdőn át, még el nem értem a hegy alját. Egy tisztás volt ott, közepén egy kis tóval. A hold megvilágította a kis tavat, és mintha a sugarai úsztak volna.

Bellának biztosan nagyon tetszene – gondoltam.
Már eszméletlenül hiányzott, pedig csak reggel jöttem el. Biztosan jól van, Alice meg ígérte hogy vigyáz rá, és nem csinál semmi olyat, amit Bella nem szeretne. Például nem hurcolja el vásárolni akarata ellenére…Alice hajlamos ezekre a dolgokra. Persze arra is, hogy néha annyira elfoglalt a saját világával, hogy nem veszi észre, mi történik körülötte. De hát ilyen Alice…

Az orromat megcsapta az az ismerős, csábító illat. Találtam oroszlánt. Elindultam arra, amerre az ösztöneim súgták. Az illat irányába. Rohantam felfelé a hegyen, amikor megláttam a leendő áldozatomat, a bennem élő szörnyeteg kéjesen felsóhajtott. Ösztönösen leguggoltam a legtökéletesebbnek hitt helyre, várva a megfelelő pillanatra. Az agyamat elöntötte a vörös köd, és az állat felé vetettem magam. Szinte literenként gyűlt a méreg a számban, az oroszlán vére majdnem teljesen csillapította a szomjamat.

Ezek után csak éreztem a futás közben az arcomba csapó levegőt, a sebességet, ahogyan az egyik fa tetejéről a másikra ugrottam. Egyetlen egy dolog volt csak az eszemben, minden mást elfelejtettem száguldozás közben. Ez a dolog Bella volt, a kapcsolatunk. Az az elválaszthatatlan kötelék, amely egymáshoz fűz minket. Bella boldog arca lebegett a szemem előtt, a szikrázó mosolya. Hogy néha mennyire megértő tudott lenni, olyanokkal akiket nem i ismert. És hogy mennyire elfogult irántam, és az életstílusom iránt. Miattam akar vámpírrá lenni, hisz ő nagyon is erősen hiszi, hogy a magamfajtának van lelke, és helye van a mennyországban. Nem tudom, hogy miért hiszi azt, hogy én annyira tökéletes vagyok, és hogy én vagyok a legmegfelelőbb társ számára. De már késő, soha nem tudnám őt elengedni, csak is egy esetben. Ha ő mondaná, hogy vége. Ha az ő boldogsága érdekében nem szabadna többé látnom, elfogadnám, bár tudom, mennyire fájna. Ezért kell elfogadnom, hogy egyszer ő is a mi világunkba fog tartozni, egyszer halhatatlan lesz, és akkor már nem lesznek határok. Ez egy érv mellette, a másik, legnyomósabb pedig, hogy nem tudnám elviselni, ha meghalna. Még a gondolatba is bele fájdul mindenem. Egyszer már azt hittem, hogy elvesztettem, soha életemben nem akarom azt a fájdalmat még egyszer érezni. Nem tudnám elviselni, ahogy a halála előtti percekben a szemembe néz, ahogy Alice gondolataiban látnám, hány másodperce van még, mielőtt a lelke a mennyországba költözik. A fájdalom átjárta a testem, és meg kellet kapaszkodnom az egyik vaskos faágban, hogy ne essek le a fáról.

Leugrottam a fa csúcsáról, mert megláttam egy újabb oroszlánt. Bár nem voltam szomjas, annyit akartam inni, amennyi csak belém fért. Miután megöltem az állatot találkoztam Jasperrel. Nagyon úgy nézett ki, hogy ő is jól lakott.

- Induljunk haza? – kérdeztem
- Felőlem mehetünk. Miért vagy feszült? – kérdezte
- Csak gondolkodtam, de semmi baj – mondtam majd nekiiramodtam

Újra a ködös erdőben süvítettem. A jeges levegő minden eddigi negatív gondolatot elűzött belőlem, most is csak Bella boldog mosolya lengett a szemem előtt. Végül Japsper utól ért, és olvasva a gondolatait, neki is csak Alice járt a fejében. Bella előtt nem tudtam elképzelni mit is érezhetnek, hogy miért kötődnek egymáshoz. Most már tudom, hogy ez az, amiről oly sokat hallottam, és most már érzem is. Ez több, mint szerelem, több mint kötődés. Ez az örökkévalóságig tartó elkötelezettséged a másik iránt, önzetlenség, és minden esetben arra törekvés, hogy ő boldog legyen. Senki nem érzett még ennyit, mint én Bella iránt. Biztos vagyok benne, hogy nem volt még ilyen a világtörténelemben. Ugyanis képtelenség lenne.

- Edward, azt a folyót át kéne ugranod – nevetett Jasper. Annyira elkalandoztam, hogy nem figyeltem hol is vagyunk.

Már a házunk melletti erdő szélén jártunk.

Pár másodpercen belül láthatom Bellát – gondoltam. Hatalmas mosollyal, és még nagyobb sebességgel futottam a házunkig. Még alig hajnalodott, a nap lustán kúszott felfelé az égen. Alig kezdődött el a napfelkelte. Beléptem a házba, Esme és Clisle a szobájukban voltak, Alice a nappaliban rendezgette a virágokat. Ahogy meglátott minket felén szaladt, és Jasper nyakába vetette magát. Én felmentem a saját szobámba. Óvatos léptekkel - nehogy felébresszen Bellát – közelítettem az ajtó felé. Lassan benyitottam, Bella összegyűrte maga alatt a takarót, és a fél keze lelógott az ágyról. Gyönyörű – ez volt a szó, ami először eszembe jutott a látványtól. Lerúgtam a cipőimet, és Bella mellé feküdtem, óvatosan elhúzva az ágy széléről. Mikor betakartam sóhajtott egyet, majd felém fordult, és – bár öntudatlan állapotban volt – a fejét a mellkasomra hajtotta. Felkavarta a levegőt, majd a haja az arcomon landolt. Az illata kábító volt. Lehunytam a szemem, Bella haja továbbra is az arcomon maradt. Mélyeket szippantottam a levegőből. A szemem előtt lepergett minden együtt, és külön töltött idő. Minden fájdalmas, és felhőtlen pillanat. Minden perc, ami hozzá kötött, és megdöbbenve jöttem rá: Minden egyes része az életemnek hozzá köt.

- Edward? – kérdezte álmosan, majd felült – Hát haza értél?
- Siettem vissza hozzád – suttogtam
- Nem akarsz már aludni? – kérdeztem
- Nem. veled akarok lenni – a hangjában az álmosság mögött ott volt az a felhőtlen boldogság
- Ahogy szeretnéd
- Fél pillanat – mondta, oda hajolt hozzám, gyors csókot leheltem az ajkaira, majd felpattant, és ki ment a fürdőszobába elintézni a szokásos reggeli teendőit.
- Már itt is vagyok – mondta. Egy farmer volt rajta, egy kényelmesnek tűnő pólóval, de mégis annyira kívánatosan nézett ki!
- Miért csinálod velem ezt? – kérdeztem
- Mit? – ijedt meg
- Hogy elkápráztatsz – duruzsoltam a fülébe, mi után az ölembe vontam
- Én? – lepődött meg
- Pontosan. Az én kicsi Bellám – mosolyogtam, majd hosszan megcsókoltam